Jelenlegi hely

Szerenáddal hódít a Csokonai Színház Énekkara

A Csokonai Szerenád Énekkara április24-én csap le újra a Tócóskertiekre. Itt a májusiprogram, ki hallhat még slágereket!

A Csokonai Színház Énekkara szerenáddal lepte meg több helyen már Debrecen lakóit. Legközelebb április 24-én hallhatóak majd, a Tócóskertbe készülnek.

Csokonai szerenádok április 24-én (pénteken) 16 órától az Angyalföld téren, 17 órától pedig a Margit téren hangzanak el.

Repertoárjukban olyan népszerű slágerek, mint a Torreádor-dal, a Hazám, hazám és a Vágyom egy nő után is megtalálható.

A szigorítások miatt a félórás – szerenádszerű – minikoncerteken a teljes létszámában 35 tagú kórus 5-6 énekese vesz részt, hogy megpróbálják pótolni a színházi zenés előadások hiányát és segítsenek a bezártság, bizonytalanság okozta esetleges feszültségek oldásában. A kezdeményezés három hete indult, majd a szerenádok sikere miatt a színház énekkarának tagjai úgy döntöttek, hogy koncertjeikkel hetente jelentkeznek Debrecen különböző pontjain. A koncerteken népszerű opera-és operettslágerek, musicalek hangzanak el.

„A koronavírus-járvánnyal hirtelen egy teljesen ismeretlen világba kerültünk. Hétköznapjaink megváltoztak és ez számos kihívást teremt. A zene öröme, az emberi hang ereje talán sokakban oldhatja a bezártság és a magány miatti szorongást” - beszélt a kezdeményezés fontosságáról Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója.

A szervezők arra kérik a lakókat, hogy ne hagyják el lakásaikat. Az énekesek mikroportot kapnak, hogy a lakók az erkélyekről, ablakokból jól hallhassák a színházból kiköltözött előadást.

A Csokonai Szerenád Énekkar Programja

2020. április 24. – május 22. péntekenként

  • 2020.04.24. - Tócóskert

16 óra: 4031. Angyalföld tér 3. ( Bölcsőde) és István út 43-49-es tömb közé eső terület
17 óra: 4031. Margit tér István út 73-75-ös tömb mögé eső területe

  • 2020.05.01. - Wesselényi-lakótelep

16 óra: 4024. Sumen u. - Vígkedvű Mihály u.- Szombathi I. u által határolt téren
17 óra: 4024. Vígkedvű Mihály u. - Szombathi I. u.-Teleki u. - Haláp u. által határolt játszótéren

  • 2020.05.08. - Sestakert

16 óra: 4032. Böszörményi út 11 és Görgey u. 8 közé eső terület
17 óra: 4032. Komlóssy utcai Kutyás Park

  • 2020.05.15. - Vénkert

16 óra: 4027. Domonkos L. u. - Hortobágy u. által határolt Hortobágy utcai játszótér
17 óra: 4027. Borsos József tér 1. (Borsos villa előtti tér)

  • 2020.05.22. - Tócóskert

16 óra: 4031. Tócóskert tér Derék utca 118. mögé eső területe
17 óra: 4031. Angyalföld tér Derék utca 52. mögé eső területe

 

ADL - Debrecenimami

A cikkben szereplő, múlt heti Csokonai Szerenádokon készült fotókat Máthé András készítette.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére