Jelenlegi hely

Szabadulószoba a MagdaFeszten - gyere nyomozz Te is Szabó Magda gyerekkori világában!

Szabó Magda Szabadulószoba csak 2 napig a Horváth Árpád Stúdiószínházban. Kalandozások Szabó Magda gyerekkori világában egy színház díszletei között.

Aktív kikapcsolódást kínál a II. MagdaFeszt mindazoknak, akik szeretik a kihívásokat és szívesen próbára teszik kombinációs készségüket. A szervezők ismét berendezik a Szabó Magda Szabadulószobát, ahol a résztvevőknek rejtvényeket kell megoldaniuk, összefüggéseket kell keresniük ahhoz, hogy megtalálják a szobából kivezető ajtó kulcsát.

A Csokonai Színház tavaly indította útjára a MagdaFeszt rendezvénysorozatot, amely Szabó Magda születésének évfordulójához kötődve a női alkotókat és a női alkotást helyezi a középpontba. Idén október 5-én, Szabó Magda születésnapján veszi kezdetét a fesztivál, a debreceni társulat Az ajtó című produkciójának nagyszínpadi változatával.

A Horváth Árpád Stúdiószínházban berendezett szobába három-öt fős csapatokat vár a színház október 11-én és 12-én. A csapatok 14 és 17 óra között óránként indulhatnak az izgalmas nyomozásra. Egy játék 50 percig tart. A Szabó Magda Szabadulószobából való kijutáshoz nincs szükség az írói életmű beható ismeretére, de a Szabó Magda-rajongók örömmel ismerhetnek rá néhány jellemző motívumra. Jelentkezni a szervezes@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen lehet.

A II. MagdaFeszt részletes programjait ITT találod.

 

A csatolt fotókat Máthé András készítette az első MagdaFeszt Szabadulószobájában.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Lehet, hogy a vajsör már 500 éve létezik? Vajon amit Harry Potter és barátai isznak, ugyanaz lehet, mint a középkori? Nyomtasd ki a középkori stílusú receptünket és már mehet is a főzés!
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére