Jelenlegi hely

Öt templom, hat kérdés, egy jegy: Kincskereső játék a debreceni templomokban

Debrecen a reformáció városa 2024 címmel indít kincskereső és városfelfedező játékot a Tiszántúli Református Egyházkerület. A játékban egy jeggyel 6 templomot kell végiglátogatni 48 órán belül a résztvevőknek és megválaszolni egy-egy kérdést.

A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők élményeken keresztül ismerjék meg a református értékeket. A résztvevők a hat helyszínre egységes, kedvezményes árú jeggyel léphetnek be.

Hat helyszín, hat kérdés

A Református Kistemplom Kiszel orgonája is helyet kapott az új kincskereső és városfejlesztő játékban. A megoldáshoz csak számolni kell, mert az a kérdés, hogy hány sípja van.

A játékban résztvevőknek a Kistemplom mellett a Nagytemplomot, a Verestemplomot, a Református Kollégiumot, az Egyetemi templomot, valamint az Egyetem teret kell felkeresniük, és válaszolni egy-egy kérdésre.

A kincskereső és városfelfedező játék április 18-án, csütörtökön indul. A résztvevők a helyes választ és a látogatást igazoló matricát gyűjthetik az első helyszínen megkapott füzetbe vagy online, az Európa Rádió mobiltelefonos applikációján keresztül.

A hat helyszínen mind a hat kérdésre helyesen válaszolók ajándékot is kapnak.

Hat helyszín, egy jegy

A felfedezést segíti, hogy az összes érintett templom és a református kollégium múzeuma egy kedvezményes árú jegy megvásárlásával végiglátogatható.

Debrecen a reformáció városa jegyeket – amelyek belépésre jogosítanak minden helyszínre – három helyen lehet megvásárolni 2024. április 18-tól:

  • a Debreceni Református Kollégium Múzeumában,
  • a Debreceni Református Nagytemplomban és a
  • Debreceni Református Kistemplomban.

A teljes árú belépő 3900-, a diák és nyugdíjas belépő pedig 2200 forintba kerül.

ADL - Debrecenimami

Fotó forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére