Jelenlegi hely

Óránként kétezer pizza készül Debrecenben

Egy családi vállalkozásból kerülnek ki.

Az ország első kézműves pizzakészítő üzemét adták át a családi vállalkozásként működő SeaMaster Products Kft. telephelyén december 5-én Debrecenben.

Olasz szakemberek felügyelik

Az 550 millió forintos beruházás felét európai uniós és kormányzati támogatásból nyerte el a cég. A 2000 négyzetméteres létesítményben óránként 2000, évente mintegy 4 millió pizzát állítanak elő, és a jelenlegi kapacitás mellett 18-20 embernek adnak munkát. A prémium kategóriás termékek 98 százalékát külföldi piacokon, például Dániában, Hollandiában és Angliában értékesítik majd. Sedlák Gergő, a Kft. tulajdonosa elmondta, hogy az üzemben 24 órás kelesztést követően kézzel nyújtják a tésztát, és különböző feltétekkel mirelit, illetve védőgázas formában szállítják az áruházakba a kész pizzát. A gyártócsarnokot a legmodernebb technológiával szerelték fel, hasonlóan magas minőséget és szigorú higiéniai feltételeket Európában ezen kívül csak néhány üzem képes teljesíteni - hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a gyártási folyamatot olasz szakemberek felügyelik. 

Fontos munkaadók a családi vállalkozások

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vállalkozások számára a hosszú távú siker kulcsa az export, amelyet olyan kiváló minőségű, versenyképes magyar termékekkel lehet növelni, mint például a SeaMaster Products Kft. kézműves pizzái. Az államtitkár fontosnak nevezte a hazai családi vállalkozások erősödését, erősítését, hiszen ezek a cégek foglalkoztatják a munkaerő 70 százalékát, az exportnak viszont csupán mintegy 20 százalékát állítják elő. Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben minden történelmi rekordot megdöntve 90 milliárd euró fölé került a magyar export, ami szintén rekordnak számító több mint 8 milliárd eurós kereskedelmi többlettel járt együtt. 

Papp László: sikeres időszak a mostani

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: a város életében az idei év a gazdaságfejlesztés szempontjából a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb esztendeje, hiszen 2016-ban mintegy 75 milliárd forint működő tőke érkezett, és a beruházásoknak köszönhetően 2100-2200 új munkahely jött létre. A polgármester megjegyezte: az önkormányzat idén megerősítette a gazdaságfejlesztés szervezeti hátterét, illetve egy beruházás ösztönzési alapot is létrehoztak annak érdekében, hogy a vállalkozások további forrásokhoz jussanak.

Forrás és fotók: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére