Jelenlegi hely

Nyúlpásztor és Csizmadia, akik megküzdöttek a boldogságért

Próbáltál már egy zsáknyi nyulat összeterelni egy mezőn? És alkudozni a Szélkirállyal? Mi ismerünk két személyt, akik már megpróbálták. Szerinted sikerült nekik? A Vojtina új darabjából kiderül.

A Vojtina Bábszínház darabválasztásaiban előszeretettel nyúl a magyar népmese olykor méltatlanul elfeledett kincseihez, ahogy „A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete” című bábelőadásunkban is tették.

Két magyar kevésbé ismert népmeséből készült új, minden generációt megnevettető előadásuk. A klasszikus kesztyűbábok izgalmas látvány és formavilággal a főszereplői a meséknek, melyeket már négy éves kortól ajánlanak közönségüknek. De nem csak a kicsik, a felnőttek is igazán jót tudnak szórakozni a humoros jeleneteken.

A próbatételt kiálló szegénylegény szeretné elnyerni a királylány kezét és a birodalom felét. Ehhez nem is kell mást csinálnia, mint összetartani egy seregnyi nyulat. De ki tud összeterelve tartani egy zsáknyi, ugribugri nyulat?

A szegény Csizmadia vékájából a Szélkirály kifújta a lisztet, ezért megkeresi, hogy kárpótolja. De jól tudja-e kezelni a nem várt ajándékokat a szegény ember?

A mesék formálta gyermeki lélek akaratlanul is olyan példákkal gazdagodik, mely utat mutathat neki később, más erőt próbáló helyzetekben. Baditz Dávid, Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter, Nagy Mónika és Reschofsky György előadása megmutatja kicsi és nagy nézőinek a kitartás, a leleményesség fontosságát, a hirtelen jött gazdagság kétségeit és ember- és értékpróbáló helyzeteit, mindezt humoros formában.

Ha pedig nem bírsz várni az előadásig, olvassátok el a családdal a "A Nyúlpásztor" és "A Csizmadia és a Szélkirály" című meséket.

ADL - Debrecenimami

Fotó: vojtinababszinhaz.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére