Jelenlegi hely

Ne dobd csak úgy el! Elviszik! - karácsonyfák gyűjtése Debrecenben

A szorgalmasabbja már a múlt héten kitette a leszedett fát, de sokan Vízkereszt napjáig vagy akár hetekig húzzák a nagy rendrakást.

Ha nincs komposztálód, és nem gyökeres vagy műanyag fát vettél, Neked is a DHK lehet a megoldás. A kitett, posztjukról eltávolított fenyőfákat idén is a Debreceni Hulladék Közszolgáltató gyűjti össze. Lehetőleg úgy helyezzétek el a fenyőket a hulladékgyűjtő edények mellé, hogy a forgalmat, a közlekedést, illetve a vagyontárgyakat ne veszélyeztesse, ne zavarja.

  • A DHK Kft. a lakótelepi övezetben élőktől azt kéri, hogy a nagy hulladékgyűjtő autóval megközelíthető helyekre dobják ki a fenyőt. Ideális például a szelektív szigetek mellé letenni.
  • A kertes házas övezetekben élők viszont a vegyes, kommunális hulladékkal együtt dobják ki a fenyőfákat.

A ritkábban lakott területekről ugyanis a kommunális hulladékkal együtt szállítják el a fenyőfákat, míg a lakótelepeken kifejezetten erre a célra indítanak gyűjtőjáratokat, hetente kétszer. A munka január 7-én, hétfőn kezdődik, és egészen a hónap végéig tart.

Természetesen január vége után is összegyűjtik a kihelyezett fenyőfákat. A lakossági jelzésre, a DHK saját észlelései alapján, illetve egyéb forrásokból szereznek tudomást arról, hogy hol vannak kihelyezve a városban fenyőfák. A becslések szerint Debrecenben 40-50 ezer fát vásárolnak karácsony előtt az emberek. A fenyőket komposztálják, a DHK Kft. arra számít, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is 21 tonna körül lesz a feldolgozott fa tömege. Az így készült komposzt kiváló tápanyag a kertészeti ágazat számára.

 

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére