Jelenlegi hely

„Legyen egy jó jegyed!” és nyerhetsz egy menetet

Vásárolj e-diákbérletet és nyerj különjáratot az osztályodnak! a DKV Zrt. versenye Debrecen általános és középiskolái között. Elég, ha  elektronikus bérletet vásárolsz.

2017 októberében indult el Debrecenben az elektronikus jegyrendszer, ami hamarosan az első születésnapját ünnepli. Ebből az alkalomból a DKV Zrt. versenyt hirdet Debrecen általános és középiskolái között.

A versenyben részt vehet valamennyi általános és középiskolás diák, akik a diákigazolványukra elektronikus bérletet vásárolnak. A versenyben az alábbi bérlettípusok vesznek részt:

  • havi tanuló bérlet
  • kiegészítő, havi tanuló bérlet
  • negyedéves tanuló bérlet: dupla eséllyel indul a diák a versenyen, hiszen két hónapnak számít!

Fontos, hogy a verseny két kategóriából áll, az általános és középiskolák külön versenyeznek! A vásárlás módja egyszerű: megtehetik a bérletpénztárakban, de akár otthonról is, a www.dkv.hu online vásárlási felületén. Mindössze a diákigazolvány számát kell megadni, amit az Oktatási Hivatal visszaigazol és a bérlet rákerül az igazolványra.

Miért is jó az e-diákbérlet?

  • a diákigazolvány mindig a diáknál van, a papír alapú bérlet nem is érvényes nélküle
  • környezetkímélő, nincs papírfelhasználás
  • otthonról, kényelmesen is meg lehet vásárolni

A bérletvásárlásokról a DKV Zrt. kap egy statisztikát az Oktatási Hivataltól, amely nem tartalmaz személyes adatokat, csak az intézményenként vásárolt bérletek darabszámát.

A verseny 2018. szeptember 28-tól november 10-ig tart, vagyis két bérletvásárlási időszakot is magában foglal. Az az intézmény nyer, ahol a legtöbb elektronikus diákbérletet vásárolták a diákok. Ezután az iskola választja ki, melyik osztály nyeri a fődíjat. Az eredményhirdetés ünnepélyes keretek között lesz még novemberben, a pontos időpontról később adunk tájékoztatást. A nyeremények a következők:

  1. helyezett: különjárat, amely 30 km-ig igénybe vehető,
                     valamint 3 hónapra szóló TFT monitor reklámfelület*
  2. helyezett: 2 hónapra szóló TFT monitor reklámfelület*
  3. helyezett:1 hónapra szóló TFT monitor reklámfelület*

*Az autóbuszok belső TFT monitor felülete; 125 db autóbuszon 290 db monitor, 30 mp kisfilm óránkénti 4 megjelenéssel.

Az elektronikus bérletek az alábbi pénztárakban vásárolhatók meg:

  • Petőfi téri, Segner téri, Doberdó utcai állandó bérletpénztárak
  • MÁV menetjegyiroda, Rózsa utca 4.
  • Tesco Áruház, Kishegyesi út 1-11.
  • Coop Maxi, Angyalföld tér 17.
  • DKV Zrt. megbízott ügyfélszolgálat, Malompark II., Füredi út 27.

A bérletpénztárak nyitva tartása a http://www.dkv.hu/ertekesitesi_pontok oldalon található meg.

A kampány többlet adatszolgáltatással nem jár a diákokra/iskolákra vonatkozóan.

 

Forrás: dkv.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére