Jelenlegi hely

Kutatók éjszakája az Agórában? Idén rendhagyó módon!

Kesztyűvel vezérelhető számítógépes pingpong, gitározó robot, LEGO-ból készült 3D nyomtató és üdítőautomata – néhány példa azokból a projektekből, amelyeket középiskolás diákok vonultattak fel az elmúlt években a Kutatók Éjszakáján az Agórában.

A hagyományokhoz híven az élményközpont idén is teret ad azoknak a középiskolás fiataloknak és tanáraiknak, akik szívesen bemutatják a nagyközönségnek saját fejlesztéseiket, találmányaikat, egyedi kísérleteiket, tudományterületük érdekességeit, népszerűsítve a természettudományokat.

A program 2020. szeptember 25-én, pénteken 15 órától 21 óráig tart és ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött.

A Rendhagyó Kutatók Éjszakáján minden érdeklődő találkozhat a szabadtéri standokon bemutatott találmányokkal, emellett az Agóra munkatársai különböző ismeretterjesztő programokkal is készülnek.

A tavalyi kutatók éjszakája az Agórában

A látogatók az Agóra hídján végigsétálva megismerhetik az élményközpont Naprendszer-modelljét, majd részt vehetnek egy látványos kísérleti bemutatón. Bebarangolhatják a Botanikus kertet, napnyugta után pedig távcsövön keresztül kémlelhetik a csillagokat.

A jelentkezéseket korlátozott számban tudjuk fogadni.

Bővebb információ az eseménnyel és a regisztrációval kapcsolatban az Agóra weboldalán olvasható.

PROGRAMOK

Kutató diákok
15:00-21:00
Az Agóra Tudományos Élményközpont mellett felállított sátrakban a város legtehetségesebb ifjú kutatói mutatják be fejlesztéseiket, találmányaikat, egyedi kísérleteiket.

Ismeretterjesztő előadások
15:00 Extrém különbségek – izgalmas fizikai bemutató
16:00 Extrém különbségek – izgalmas fizikai bemutató
17:00 Színes kémia
18:00 Színes kémia
19:00 A ménkőbe, ez rázós lesz!
20:00 A ménkőbe, ez rázós lesz!

A Botanikus kert titkai
Kik voltak azok a tudósok, akik a Botanikus kert múltjában jelentős szerepet játszottak? Milyen növényekkel és állatokkal találkozhatunk itt? Az érdeklődők közismert, és ritkábban látott fajokról is hallhatnak a programon, de próbára tehetik magukat az állatnyomok felismerésben is.
A program a következő idősávokban elérhető: 15:00, 16:00, 17:00, 18:00

Távcsöves csillagnézés
A programon résztvevők csillagász szakember vezetésével az évszaknak megfelelő csillagképeket, illetve a Naprendszerünk egyes égitestjeit figyelhetik meg távcsövön keresztül.
A program a következő idősávokban elérhető: 19:00, 20:00

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére