Jelenlegi hely

Jövőre újra Veled ugyanitt!

Anyák napi virág-örökbefogadás a Debrecenimamival

„Ébresztem a napot, Hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett Arany fénye lengjen!
 
Ébresztem a kertet, Minden fának ágát,
Bontsa ki érette, Legszebbik virágát!”

(Ámon Ágnes)

Szerencsés volt a rendezvényhez talált vers, valóban a nap is szebben kelt ma reggel és elküldte a borongós felhőket, hogy Anyák napját igazán mosolygós napként ünnepelhessük.

Virág-örökbefogadási ünnepséget tartott Anyák napja alkalmából a Debrecenimami családbarát portál és az országos Imami Egyesület Debrecenben az Új Városház előtti téren.

Miközben kellemes hangulatban folyt a gyerekek nevével feliratozott szívecskés táblák elhelyezése a virágágyásban, a Debreceni Népi Együttes ifjú táncosai adtak műsort, bevonva a táncba a közönség apraját-nagyját. A HBME Hajdú-Bihari Motorosok Egyesülete zajos érkezésénél csak a motorra való felülés aratott nagyobb sikert a nézők között. A vállalkozó szelleműek még egy kis kört is mehettek, és erre nemcsak a gyerekeket, de bizony a szoknyás táncoslányokat sem kellett biztatni. Mindenki egy kis apró meglepetéssel távozott a rendezvényről: a gyerekek lufikat szorongattak a markukban, míg az Anyukák a debrecenimami apró kézműves ajándékaival. 

Köszönjük, hogy eljöttetek, és velünk ünnepeltétek Anyák napját, ezzel is megmutatva az Anyaság és a gyermeknevelés fontosságát!

Az eseményről készült képeket megtekinthetitek a Debrecenimami Facebook oldalunkon ITT.

 

Köszönjük támogatóinknak, a Főnix Médiának a táblákat, a Mátyás Sütő Kft.-nek pedig a tánc után az éhséget csillapító pogácsát! Külön köszönjük Kuhn Andrásnak, a város főkertészének szakmai segítségét!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére