Jelenlegi hely

Hiánypótló szakrendelés indul nők számára Debrecenben

Beutaló nélkül igénybe vehető lesz.

Magyarországon még hiányterületnek számító nőgyógyászati urológiai szakrendelés nyílt a Debreceni Egyetem (DE) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján: az uroginekológiai szakrendelésen beutaló nélkül fogadják a betegeket - közölte az egyetemi sajtóiroda március 17-én.

A szült nők fele küzd vele

Póka Róbert klinikaigazgató professzor elmondta: a kifejezés egy összetett betegségkört takar, a kismedencei szervek süllyedésével, a vizelet és széklet inkontinenciával, valamint szexuális diszfunkciókkal foglalkozó szakterület, amely bár a nők jelentős részét érinti, szinte tabunak számít. A kismedencei szervek süllyedésével a szülésen átesett nők fele küzd, az életminőséget drasztikusan befolyásoló inkontinencia pedig a nők 36 százalékát érinti. Az időskorú nők körében a vizeletvesztési panaszok gyakorisága akár a 70 százalékot is elérheti.

Különböző területek specialistái dolgoznak együtt

Ezekkel a problémákkal régóta foglalkoznak családorvosok, nőgyógyászok, urológusok, fizikoterapeuták is, de Magyarországon hiányzik egy integrált kivizsgálási és ellátási protokoll. Ezen szeretnének változtatni - indokolja az új szakrendelő létjogosultságát a professzor. Póka Róbert hozzátette: az Amerikai Egyesült Államokban az orvosok már 2013 óta tehetnek hivatalos uroginekológiai szakvizsgát, hazánkban viszont még gyermekcipőben jár ez a merőben új, de létfontosságú és dinamikusan fejlődő tudományterület. A klinikaigazgató szerint a Debreceni Egyetem úttörő kezdeményezése előremozdíthatja a hazai nőgyógyászati urológiai ellátás egységesítését és a különböző szakágak ismeretanyagának szintetizálását. "Az a célunk, hogy megalapozzuk a debreceni uroginekológia ellátást, ahol a különböző szakterületek specialistái együtt dolgoznak a betegért. Eltökélt szándékunk, hogy nemzetközi színvonalra fejlesszük ez irányú tevékenységünket" - mondta.

Amerikai tudásra is építenek

A klinika új profiljának kialakítását Takács Péter, az amerikai East Virginia Egyetem uroginekológus professzora segíti, aki egykor Debrecenben élt és szerzett orvosi diplomát. A szakember most egy Fulbright-ösztöndíjnak köszönhetően tért vissza Debrecenbe, és négy hónapot tölt az egyetemen. A professzor a betegellátás és a szakrendelés elindítása mellett tevékenyen részt vesz abban is, hogy Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen jöhessen létre egy olyan képzési központ, ahol szervezett formában oktatják az uroginekológiai ismereteket. 

Tanszéket alapítanának

Póka Róbert távlati célként fogalmazta meg annak elérését, hogy az uroginekológiát szakképesítésként ismerjék el a hatóságok, és Debrecenben jöhessen létre az első uroginekológia tanszék. Ennek egyik első lépéseként Takács Péter a tengerentúlon megszerzett tudását előadásokon, szakmai gyakorlatokon adja át a régió érdeklődő szakorvosainak és az orvostanhallgatóknak. A négyhónapos ellátási és képzési együttműködésen túl a debreceni és az amerikai egyetem szakemberei egy közös, kétéves kutatási projektet is elindítottak, amelynek keretében alapkutatást és klinikai vizsgálatokat is terveznek.

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére