Jelenlegi hely

Hétfőnként vidámabb lesz a Gyerekklinika Debrecenben

Városunkban is megkezdik a "vizitet" a bohócdoktorok.

Nevetésterápiával, zenével, vidám játékokkal segítik a gyerekek gyógyulását a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a Piros Orr Bohócdoktor Alapítvány művészei, akik hetente tartanak majd bohócdoktori viziteket az intézményben -írják a Debreceni Egyetem honlapján.

A DE Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályain mostantól minden hétfőn bohócdoktor vidítják fel a beteg gyerekeket. Az első "rendelés" március 27-én volt.

- Azoknak a gyerekeknek, akiknek betegségük miatt hosszabb időt kell a klinikán tölteniük, különösen fontos a jókedv, a nevetés, jó hatással van a közérzetükre. A vidámabb, felszabadultabb gyerekek együttműködőbbek, bizakodóbbak, így egészségüket és jó kedélyüket is hamarabb visszanyerhetik – fejtette ki Kiss Csongor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszék vezetője.

Az alapítvány bohócai elsősorban a sebészeti, az intenzív, a hematológiai-onkológiai és pulmonológiai részlegen fekvő gyerekek kedélyállapotán szeretnének javítani. Az interaktív, személyes találkozásokra épülő élmények enyhíthetik a gyerekek szorongását, szomorúságát, félelmét.

- A mosolyterápia mesterei a Vojtina Bábszínház képzett művészei, nyíregyházi és miskolci színészek, előadóművészek, akik már tavaly november óta készülnek, gyakorolnak, hogy az első debreceni vizit jól sikerüljön – fogalmazott Gelencsér Tünde, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány művészeti vezetője. Hozzátette: különösen nagy megtiszteltetés, hogy pont a színházi világnapon tartották az első vizitet a Debreceni Egyeteme Klinikai Központjában.

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezetője, Rékay Ágnes szerint a bohócdoktorok művészetének az a titka, hogy távozásukkor a beteg gyerekek szívében ott hagyják a képzelőerő és az életöröm szikráit. Ezért szeretik a beteg gyerekek őket, és várják oly nagy izgalommal a következő bohócvizitet.

- Hosszú távú célunk, hogy Debrecenben is létrejöjjön egy helyi bohócdoktor csapat, akik maximálisan ki tudják szolgálni a Klinikai Központ igényeit, és akikre a jövőben akár hetente többször is számíthatnak a betegek – fogalmazott az alapítvány ügyvezetője.

Az alapítvány a Debreceni Egyeteme gyermekklinikája mellett 13 gyermekkórházzal és 3 idősotthonnal áll szerződésben Budapesten, Pécsett, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán és Törökbálinton is tevékenykednek. A 20 éves múltra visszatekintő szervezet 29 képzett bohócdoktora eddig több mint 300 ezer beteg gyermek és idős ember arcára csalt mosolyt.

Forrás és fotók: Unideb.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére