Jelenlegi hely

 DExpo 2024 - Idén is vár a Debreceni Egyetem!

A Debreceni Egyetem hagyományos nyílt napja, a DExpo idén november 20-án és 21-én, szerdán és csütörtökön várja a diákokat, akik első kézből szerezhetnek személyes tapasztalatokat arról, milyen lehet debreceni egyetemistának lenni.

A program célja változatlan: segíteni a felvételi előtt álló, leendő egyetemistáknak a döntésben. 

MinDEn egy helyen az egyetemről

A két nap alatt meg lehet ismerkedni a 13 kar kínálatával, a campusokkal, bemutatkoznak a különböző egyetemi egységek is: a könyvtár, a DExam, a kollégiumok, a tehetséggondozó programok, emellett információt lehet szerezni a sportolási és szabadidős lehetőségekről is.

- A mostani felvételi eljárásban is mintegy 10-11 ezer új hallgatóra számítunk, akik csaknem félezer képzés közül választhatnak alap-, mester- és tanárképzés, valamint szakirányú továbbképzés és felsőoktatási szakképzés keretében – ismertette Bartha Elek, a DE oktatási rekorhelyettese.

A DExpo két napja alatt bemutatkozik az egyetem valamennyi kara, a Pedagógusképző Központ, a Sporttudományi Koordinációs Intézet és a DEAC, a DExam Vizsgaközpont, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja, a DETEP, a kollégiumok, a szakkollégiumok, a Hallgatói Önkormányzat, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, valamint idén első alkalommal az egyetemi lelkészségek is.

A programok helyszíne a Főépület mellett az intézmény több campusa, amelyek között DExpo-buszok szállítják a látogatókat.

A középiskolások a különböző bemutatkozó standokon hallgatók, a tájékoztató előadásokon oktatók, kari vezetők, a több mint száz bemutató óra keretében pedig egyetemi oktatók segítségével kaphatnak hasznos tanácsokat a képzések mellett tehetséggondozásról, a nyelvvizsga-, valamint a külföldi tanulmányi lehetőségekről, a juttatásokról és a mentálhigiénés szolgáltatásokról is.

Az egyetemről, a tudnivalókról és a DExpo programjairól minden információ megtalálható egy helyen, a UD Studyversity applikációban.

A rendezvényre érkező diákok a belépéskor karszalagot, majd a kilépéskor igazolást kapnak arról, hogy legálisan hiányoztak aznap az iskolából.

A Debrecenben november 20-21-én rendezett beiskolázási program után december 5-én a Nyíregyházi Campus Egészségtudományi Karán, majd január 8-án a DE Szolnok Campuson is várják majd a leendő hallgatókat.

Bővebb információ a programokról és egy kis kedvcsináló a Debreceni Egyetemhez az alábbi linken érhető el.

Forrás: Unideb Sajtóközpont – BZs

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Hajdúság Éléskamrája
Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Ugrás az oldal tetejére