Jelenlegi hely

Coffee, coffee, coffee… versenyben az ízekkel és az idővel

Tóth Gábor debreceni kávépörkölő mester és barista-oktató második helyezett lett a magyar bajnokságon.

Tóth Gábor debreceni kávépörkölő mester és barista-oktató második helyezett a május 6-7-i hétvégén rendezett Barista, Brewers Cup és Cup Tasters magyar bajnokságok Cup Tasting, azaz csészekóstolás kategóriájában.

Az országos verseny az idén első alkalommal megrendezett  Budapest Coffee Festival keretein belül került megrendezésre. A rendezvénynek az Iparművészeti Múzeum adott otthont. A magyar és nemzetközi kiállítók, előadások mellett 2017-es Barista, Brewers Cup és Cup Tasters magyar bajnokságok döntőit is itt zajlottak.

A nyertesek képviselhetik hazánkat a budapesti, illetve szöuli világbajnokságokon. Tóth Gábor két ponttal lemaradva nem jutott ki a világversenyre, de a ragyogó második helyezéssel is az ország élvonalába tartozik. Két hónapon át tartó felkészülés után indult el a magyar bajnokságon, ahol nagy tapasztalattal rendelkező nemzetközi zsűri előtt mérettette meg magát.

A csészekóstolás során nyolcszor három italt helyeznek egy asztalra – a három italból kettő ugyanolyan, így az egyetlen (édesség-savasság-keserűség-testesség alapján) különbözőt kell felismerni és kiválasztani, természetesen időre. A kóstolás rendkívül összetett: egy megfázás, a dohányzás, alkohol vagy fűszeres étel fogyasztása végzetes mértékben képes torzítani az érzékelés pontosságát. Bár az időeredménye neki volt a legjobb, a tavalyi bajnok két ponttal vitte el az orra elől a pálmát.

Tóth Gábor tapasztalatai szerint a magyarok még mindig inkább a felfrissülés érdekében, és nem az ízélmény kedvéért isznak kávét. A fejlődés és az igények növekedése már Debrecenben is tetten érhető, ahogy a hazai gasztronómiában más területeken, a pálinka, a borok, az ételek körében is látványos a változás. Ugyan még nem mindenhol azt kapja a vendég, amit kér, de van remény rá, hogy a kávékultúra napja felkel.

 

Forrás: dehir.hu; kép: pixabay.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére