Jelenlegi hely

5 tipp, hogyan őrizhetjük meg a fürdőruha újkori kinézetét

Elsőre talán nem tűnhet úgy, de ahhoz, hogy fürdőruháink sokáig jó állapotnak örvendjenek, külön figyelmet érdemelnek. Ez az egyetlen módja annak, hogy a piros szín idővel ne váljon fakó rózsaszínűvé, és hogy az S méretű modell ne nyúljon fokozatosan L méretűre. Íme néhány tanács, hogy a fürdőruha minél tovább szép maradjon.


Mossuk ki közvetlenül a vásárlás után

A fürdőruháról való gondoskodás már azelőtt megkezdődik, hogy a vízpartra először magadra öltenéd. Mivel a fürdőruhát közvetlenül a testünkön viseljük, higiéniai okokból minden látható vagy mikroszkopikus szennyeződést ajánlatos eltávolítani, amellyel a tárolás vagy szállítás során esetleg az üzletben érintkezhetett. Akár férfi fürdőnadrágról, akár egy női fürdőruháról beszélünk az első használat előtt mindenképp áztassuk langyos vízbe (kb. 30 °C), és kíméletes mosószerrel vagy semleges szappannal öblögessük át. A fürdőruhát ne csavarjuk ki, csak gyengéden nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet, és hagyjuk szabadon megszáradni. Amikor eljön az idő, biztosak lehetünk benne, hogy a fürdőruha tiszta és bevetésre kész lesz.

Minden viselés után
 öblítsük ki

Bárhol is viseljük, vagy bármilyen vízben is ússzunk, a fürdőruhát minden egyes használat után újra mossuk ki. Gyengéd mosószerrel, langyos vízben. Egyedül így biztosíthatjuk, hogy sokáig újnak nézzen ki. Ne szárítsuk a fürdőruhákat közvetlen napfényben, mert kifakulhatnak a színek, helyette hagyjuk őket árnyékban lógva szabadon megszáradni.
A klóros medencevíznek vagy sós tengervíznek való tartós kitettség hatására a fürdőruha fokozatosan veszthet színéből és rugalmasságából. Az elasztánra nézve, amely általában a fürdőruhák összetevője, kifejezetten ártalmasak a túlklórozott medencék. A
fürdőruhák textúráját és színét azonban a magasabb hőmérsékletű termálforrásokban való fürdés vagy az iszapfürdőzés is befolyásolhatja.

Ne hagyjuk bepállni

Sose hagyjuk a nedves fürdőruhát összegyűrt állapotban vagy egy műanyag zacskóban. Ha megfeledkezünk róla, ami könnyen megtörténhet, akkor bepárásodhat és emiatt tönkremehet. Az ideális az, ha az uszodából vagy a strandról hazafelé menet egy törölközőbe csomagoljuk a fürdőruhát, majd hazaérve azonnal kiöblítjük és hagyjuk megszáradni.
A nedves fürdőruhák tárolására egy speciális vízálló táskát is beszerezhetünk. Ezek a táskák általában gumírozott anyaggal vannak bélelve, hogy a fürdőruha ne vizezze össze a táskánk teljes tartalmát. De ez sem minősül csodaeszköznek, ebben se tároljuk a nedves fürdőruhát a szükségesnél tovább, mivel az anyagnak levegőn kell megszáradnia. 

Válasszuk a kímélő programot

Ha nem szeretnéd a fürdőruhát kézzel mosni, vagy úgy érzed, hogy alaposabb tisztításra szorul, mosógépben is nyugodtan kimosható. Használj gyengéd és ideális esetben folyékony mosószert, és kerüld az öblítők vagy más textillágyítók használatát. A fürdőruhát, a sérülések elkerülése érdekében, érdemes mosózsákba tenni, és a mosógépet kímélő programra állítani.
A kimosott fürdőruhát hagyjuk a levegőn megszáradni. Ez biztosítja, hogy a fürdőruha megőrzi alakját, az anyag pedig a minőségét. A fürdőruhákat nem szabad szárítógépben szárítani, mert a magas hőmérséklet hatására az elasztikus szálak megnyúlnak, így a szárítási ciklus végén kellemetlen meglepetés érhet minket. Ha kíméletesen mossuk és szárítjuk fürdőruháinkat, azok több szezont is gond nélkül kibírhatnak. 

 

Csökkentsük a sérülések kockázatát

Még ha a tanácsokat megfogadva vigyázol a fürdőruhádra, akkor is előfordulhat, hogy a végén a mechanikai károk érik. Ezért érdemes vigyázni a kövekkel, durva homokon és sziklás strandokon ülve, vagy a vízicsúszdák durva felületén, amelyek károsíthatják a fürdőruhát. A fürdőruhát a viselt ékszerek is veszélyeztethetik, nem említve, hogy könnyen el is veszítheted őket. 
A fürdőruhák anyagára az izzadtság vagy a naptej sincs jó hatással. Krémek és olajak helyett, amelyek összekenhetik a fürdőruhát, használjunk inkább könnyed állagú naptejeket, és csak miután a bőrünk beszívta a naptejet, akkor öltsük magunkra a fürdőruhát. 

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére