Jelenlegi hely

11 nyertes a 10 éves K&H gyógyvarázs pályázatán

Budapest, 2013. július 24. – A K&H gyógyvarázs program 2013-ban ünnepli 10 éves fennállását. Idén a zsűri 11 intézményt választott ki a 20 millió forintos pályázati támogatásra, amely 12 000 beteg gyermek gyorsabb gyógyulását segíti. Hajdú-Bihar megyében a K&H gyógyvarázs jóvoltából a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona több mint 3 millió forintot, a hajdúszoboszlói mentőállomás pedig közel 700 000 forintot fordíthat eszközbeszerzésre.

 „A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalásának részeként immár egy évtizede kiemelt figyelemmel kezeljük a gyermekegészségügyet, amellyel hozzá kívánunk járulni, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. Idén 10. alkalommal hirdettük meg a K&H gyógyvarázs országos pályázatot, amelyre 89 intézmény küldte el jelentkezését. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a 11 nyertes – 1 budapesti és 10 vidéki – gyermek-egészségügyi intézményt és mentőállomást. Közülük öten idén kaptak először támogatást a program keretében” – mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. „A díjazottak összesen 20 millió forint értékű támogatásban részesülnek, az ebből vásárolt eszközökkel, berendezésekkel 12 000 beteg gyermek pontosabb diagnosztizálásához, gyorsabb gyógyulásához, kezelési körülményeinek javításához járulhatunk hozzá.”

„A 2013-as pályázati évben a halmozottan sérült gyermekeket ellátó és segítő, valamint gyermekfogászati ellátást nyújtó intézményekpályázatai részesültek kiemelt figyelemben az elbírálás során” – mondta Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója, a K&H gyógyvarázs zsűritagja. „A nyertes pályázók közül két intézmény működik a gyermekfogászat területén, míg szintén ketten foglalkoznak halmozottan sérült gyermekekkel. A nyertesek között 5 mentőállomás is található, az ország öt különböző régiójából.”

Hajdú-Bihar megyében az elmúlt 10 év alatt 11 gyermek-egészségügyi intézményt támogatott a K&H gyógyvarázs, melynek eredményeképp közel 20 millió forint értékben vásárolhattak a régióban elhelyezkedő, gyermekek ellátásával foglalkozó kórházak, mentőállomások orvosi műszereket. Idén a K&H gyógyvarázs jóvoltából a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona több mint 3 millió forintot, a hajdúszoboszlói mentőállomás pedig közel 700 000 forintot fordíthat eszközbeszerzésre.

„Intézményünkben számos halmozottan sérült gyermeket látunk el, akiknek sajnos nem elegendőek a hagyományos orvosi műszerek, állapotuk javításához speciális eszközökre van szükségünk. A K&H gyógyvarázs pályázatán elnyert három járást segítő eszköz nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kis pácienseink minél jobban tudjanak mozogni, valamint számos információt mutat és tárol az eszköz használójáról, ezzel segítve a terápiás szakember munkáját” - mondta el Győri Zsófia, az Immánuel Otthon intézményvezetője.

„Hajdúszoboszló, mint kedvelt fürdőhely, kiemelt kockázatot jelent mentés tekintetében. A mentőállomáson immár 62 éve töretlen lendülettel és odaadással végezzük munkánkat a Hajdúszoboszlón és vonzáskörzetében élő bajbajutott és beteg embereken való segítségnyújtás szellemében, és nagyon örülünk, hogy a K&H gyógyvarázs révén megvásárolt eszközök segítségével még szakszerűbben láthatjuk el a beteg gyermekeket” - mondta el Mózes Tamás, a hajdúszoboszlói mentőállomás mentőtisztje.

A K&H gyógyvarázs programot a K&H azért indította, hogy segítségével műszerbeszerzési lehetőséghez juttassa az ország gyermek-egészségügyi intézményeit, és így az orvosok pontos diagnosztika segítségével tudják meghozni okos döntéseiket. Az elmúlt évek során a program folyamatosan bővült; az országos pályázat mellett egyre több forrásból támogatta a K&H gyógyvarázs a kórházakat, mentőállomásokat, rendelőintézeteket. Ennek eredményeként az elmúlt 10 évben összesen 257 intézményt juttatott hozzá több mint 476 millió forint értékű műszertámogatáshoz.

a zsűri döntése alapján a K&H gyógyvarázs 2013. évi nyertesei
város

 

intézmény

 

érték

 

orvosi eszközök
 

 

Budapest

 

Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

 

3 709 745 Ft

 

1 db Diplomat consul DC310L kezelőegység és 1 db DE20 kezelőszék
 

 

Cegléd

 

Ceglédi mentőállomás

 

799 744 Ft

 

1 db Baby Triss gyermek sürgősségi táska, 1 db Gyermek trauma táska; 1 db LSU Motoros szívó plusz fali tartó, töltő; 1 db RedVAC gyermek VM szett, 3 db-os táskával, pumpával; 2 db Robin elsősegély olló
 
 

 

Debrecen

 

Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona

 

3 229 090 Ft

 

1 db MOTOmed Viva 2 készülék lábszártartóval magyar nyelvű kijelzővel, kartrénerrel; 1 db Meywalk® 2000 járást segítő eszköz lábelválasztóval cikkszám:104500; 1 db Meywalk® 4 járást segítő eszköz lábelválasztóval; 1 db Grillo F/PT járást segítő eszköz
 

 

Eger

 

Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

 

4 000 000 Ft

 

1 db önálló EEG készülék felvevő és kiértékelő munkahely egyben, fotostimulátorral (Nihon Kohden EEG 120 K/38/int
 
 
 
 

 

Gödöllő

 

Tormay Károly Egészségügyi Központ

 

4 000 000 Ft

 

1 db CHIRANA CHEESE EFFECTIVE felsőkaros fogászati kezelőegység székreszerelt vízrésszel, EKOM DK 50 10S olajmentes kompresszor, CATTANI elszívó motor
 

 

Hajdúszoboszló

 

Hajdúszoboszlói mentőállomás

 

652 526 Ft

 

1 db CMS50L ujjvégi pulzoxymeter,1 db KTD Kendrick Traction Device Orange,1 db MediKyds Baby Board,1 db EZ-Io intraosszealis fúró+hord táska, 1 db EZ-Io gyermek tűkészlet, 1 db Mini Matt vacuum matrac+hord táska
 

 

Komárom

 

Selye János Kórház, Gyermeknőgyógyászati Szakrendelés

 

35 000 Ft

 

1 db KaWe Eurolight „R” C vet otoszkóp
 

 

Pécs

 

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekklinika/ Sebészeti Osztály "Visszatérés Alapítvány"

 

1 335 915 Ft

 

3 db Thera-Band tornaszőnyeg, zöld 2,5 cm x190 cm x 60 cm; 11 db Thera-Band tornaszőnyeg, zöld 1,5 cm x190 cm x 100 cm, 2 db Thera-Band gimnasztikai labda átm.75 cm kék + DVD; 4 db Thera-Band gimnasztikai labda átm.65 cm zöld+ DVD; 4 db Thera-Band gimnasztikai labda átm.55 cm piros + DVD; 1 db Thera-Band latexmentes gumiszalag 22 m zöld; 1 db Thera-Band latexmentes gumiszalag 22 m kék; 1 db Thera-Band Pilates Ball átm. 18 cm , lila; 1 db Thera-Band Pilates Ball átm. 22 cm , kék; 1 db Redondo Ball átm. 26 cm rózsaszín; 2 pár Thera-Band tépőzáras súly 2 x 0,5 kg piros; 1 pár Thera-Band tépőzáras súly 2 x 0,7 kg zöld; 1 pár Egyensúlyozó masszírozó tüskés félgömb átm. 16 cm; 2 db Senso walking trainer plus talp és kézmasszírozó 0,25 kg; 1 db Thera-Band tüskés felszínű senso dinamikus ülőpárna átm. 33 cm , zöld + DVD; Forgó tölcsér - K; színes babzsákok - ;Gurulódeszka - kék -K; Cikk-cakk alagút -K; Folyó egyensúlyozó készlet - K; Lapos forgó tölcsér - K; Modulo szett 6 - K; Egyensúlyozó korongok - kék - K; Masszázs út - K
 

 

Szigetvár

 

Szigetvári mentőállomás

 

842 391 Ft

 

1 db LSU Motoros Szívó; 1 db LSU Fali tartó DC kábellel; 1 db Baby Tris Színes Gyermek Sürgősségi Táska 8 db színkódolt tasakkal; 1 db RedVAC gyermek vákuumos rögzítő szett 3 db-os; 1 db Masimo LNCS SpO2 szenzor LP-12–hez gyermek
 

 

Vásárosnamény

 

Vásárosnaményi mentőállomás

 

776 351 Ft

 

EZ-IO intraosszeális fúró; 3 db KTD Kendrick Traction Device végtag rögzítő; Oxylitre „Petite Elite” hordozható motoros szívó
 

 

Zsadány

 

Zsadányi mentőállomás

 

568 871 Ft

 

1 db Meber Duck gyermek gerinchordágy; 1 db Gyermek trauma táska; 1 db RedVAC gyermek vákuumos rögzítő szett; 1 db Water Jel Sürgősségi készlet;
 

a K&H gyógyvarázs pályázatról 
A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára.

 

Forrás: K&H

Fotó 1: K&H gyógyvarázs díjak

Fotó 2: Győri Zsófia (Immánuel Otthon) és Hendrik Scheerlinck (K&H Csoport

Foto3: Mózes Tamás (hajdúszoboszlói mentőállomás) és Hendrik Scheerlinck (K&H Csoport)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére