Jelenlegi hely

A túl sok fehérje sem jó a csecsemőnek

A túlzott, illetve nem megfelelő szerkezetű fehérje fogyasztása az első két életévben növeli mind a későbbi elhízás, mind az allergia kockázatát - írta a Magyar Gyermekorvosok Társasága az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Több nemzetközi kutatás is igazolta, hogy kisgyerekkorban a fehérje túlzott fogyasztása, illetve a nem megfelelő szerkezetű fehérje érdemben növeli a későbbi elhízás kockázatát, sőt szerepet játszhat az elmúlt tizenöt évben tízszer gyakoribbá vált allergia kialakulásában is.

A közlemény szerint a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája is részt vett abban az európai kutatásban, amely azt vizsgálta, milyen tényezők játszanak szerepet a gyerekek elhízásában. A kutatásban több mint 2500, két és kilenc év közötti gyermeket vizsgáltak.

A dokumentum idézi Molnár Dénest, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóját, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökét, aki szerint az okok között természetesen szerepel a kevés mozgás és a rendszertelen táplálkozás, de ezek mellett a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a túlzott, illetve nem megfelelő összetételű fehérje is befolyásolja a későbbi testsúlygyarapodást. Ennek egyik magyarázata, hogy a túlzott, illetve nem megfelelő fehérjebevitel érdemi hatással van az ebben a korban kialakuló zsírsejtekre. A zsírsejtek számának növekedése mellett a túlzott fehérjebevitel fokozza az inzulintermelést, amely pedig fokozza az éhségérzetet, és ez szintén hozzájárul a felesleges súlygyarapodáshoz.

A fehérje az emberi test fejlődése és egészsége szempontjából az egyik legfontosabb makrotápanyag, amely a növekedés egyik legfontosabb eleme, minden sejt kialakulásához, pótlásához hozzájárul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármilyen mennyiségben hasznos a gyermekek fehérjedús táplálása, ahogy azt sem, hogy mindegy lenne, milyen fehérjével tápláljuk a gyermekeket - írják.

Molnár Dénes professzor szerint a kutatások eredményei is igazolják, mennyire fontos kisgyermekkorban az anyatejes táplálás, hiszen az anyatej fehérjetartalma az "etalon". Emellett azonban fontos az is, hogy az anyatej helyett vagy kiegészítéseként adott tápszerek gyártói törekedjenek fehérje-összetételben az anyatejhez legközelebb álló tápszerek előállítására.

A szakember hozzátette: tudni kell azt is, hogy az elválasztás után is fontos a fehérjebevitel optimális szinten tartása, és nem szükséges a zsír bevitelének szoros korlátozása. A kisgyermekek számára ideális fehérjeforrás a szoptatás utáni időszakban a hús, a tojás és a hüvelyesek, valamint a tejtermékek közül a túró és a sajt - olvasható a Magyar Gyermekorvosok Társaságának közleményében.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

A kínai újév a Tűz Ló éve, mely ritka párosítás, így ennek az évnek is különleges áramlása lesz, vége a halogatásnak! Az események ritmusa felgyorsul, 
Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Idén, 2026 február 17-én kezdődik a Tüzes Ló éve, egészen 2027 február 5-ig tart. A kínaiul tavaszünnepnek nevezett ünnep a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb és talán leghosszabb ünnepe. 
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére