Jelenlegi hely

APA-füzet: a gyermeknevelés közös feladat!

Sajtótájékoztatón mutatták be az „APA-füzet” című kiadványt Budapesten, az újjászerveződő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom új székhelyén. A praktikus kiskönyv célja, hogy a szülők felismerjék, a gyermeknevelés közös feladat. Az APA-füzeteket a védőnők adják át a gyermekáldás előtt álló kismamáknak.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a megálmodott, vágyott gyermekek megszülethessenek Magyarországon. A kutatási eredmények ugyanis azt mutatják, hogy bár egy nő átlagosan 2,1 gyermeket tervez, ehhez képest a tényleges gyermekszám mindössze 1,25. Ennek következménye hosszabb távon a demográfiai katasztrófa, a munkaerőhiány, a nyugdíjrendszer összeomlása lesz. A mozgalmat elindító Kopp Mária professzor asszony váratlan halála után Székely András vállalta fel, hogy méltóképpen folytassa azt a munkát, amit az elmúlt években végeztek.

Mert a gyermeknevelés közös feladat

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom legfontosabb feladatának tekinti, hogy összefogja azokat a szervezeteket, magánszemélyeket, akik szívesen tennének valamit azért, hogy a kívánt gyermekek megszülethessenek Magyarországon. Ezért jött létre a Népesedési Kerekasztal 2009-ben, és most ugyanezzel a küldetéssel adják ki az APA-füzetet, melynek célja, hogy a szülők felismerjék, a gyermeknevelés közös feladat, nem csak az anyák dolga, egy apa is rengeteget tehet a gyermekével, a gyermekért, önmagáért, a családjáért. Ha ketten vesznek részt a gyermeknevelésben már a születés, sőt a várandósság ideje alatt, akkor a nők számára is könnyebbé válik a döntés, hogy újabb gyereket vállaljanak, ha szeretnének. Székely András a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azért is különösen fontos, hogy az apák közelebb kerüljenek a gyermekneveléshez, mert akinek jobb a kapcsolata a gyermekkel, az hosszabb életre is számíthat.

apafuzet.hu

Az APA-füzetet Andrek Andrea és Léder László írták – mindketten pszichológusok, gyakorló szülők. Az illusztrációkat Szűcs Édua készítette. A könyv letölthető az apafuzet.hu honlapról is, ahol egyúttal várják a szerzők a már édesapák, illetve a leendő édesapák véleményét, kérdéseit, ha a füzetet olvasva bárhol önmagukra ismernek, vagy újabb kérdések merülnek fel bennük.  A sajtótájékoztatón a szerzők elmondták többek között: nincs egységes recept arra, hogyan lehet valaki jó apa. Sőt! Úgy tűnik, az igazán jó apaság abból áll, hogy az apa, anya és gyermeke(i) közösen alakítják ki a számukra legmegfelelőbb kapcsolatot.

Keresse a védőnőknél az apafüzetet

A sajtóbemutatón dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos így fogalmazott: abszolút szerethető, továbbadható tudás, amit az APA-füzet tartalmaz. Az édesapák mellett minden édesanya, sőt nagymama, nagypapa is haszonnal forgathatja. Különösen azért, mert a szülőnek, amikor saját gyermeke családja várja a megszülető életet, fontos tudni, látni, érezni, hogy a gyermekükből milyen szülő válik. A praktikus könyvecskét az országos védőnői hálózat tagjai adják át a szülni készülő kismamáknak.  Odor Andrea országos vezető védőnő szerint nagyon fontos, hogy a családok minél kevesebb szorongással éljék meg a gyermek születését, s ehhez a férfi szempontokat figyelembe vévő, azon a  nyelven íródott füzet is hozzájárul.

Anya és apa egy nem családközpontú társadalomban

A Mozgalomban dolgozó Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos kifejtette: sokféle működő családmodell verseng egymással, és lehet sikeres. A füzet nem kiskáté, hanem abban nyújt segítséget, hogy minden család a saját működő modelljét alakíthassa ki a segítségével. Bagdy Emőke professzor asszony arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogyan lehet anyának, apának lenni egy olyan társadalomban, amely nem családközpontú, hanem más érdekek nyomán szerveződik. Felvetette: a kiadványt akár testvér, nagymama, nagypapa-füzet is követhetné.

Lesz folytatás is?

Az APA-füzetből a támogatóknak köszönhetően most 85 ezer példány készült, ami közel egy évre elegendő mennyiség (sajnos alacsony az éves születésszám hazánkban). A Mozgalom szívesen fogadja a felajánlásokat, hogy újabb füzeteket nyomtathassanak, a következő évekre. Az új kiadásokba már a családok véleményeit is beépítenék.

ÁNTSZ

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére