Jelenlegi hely

Debrecen - Honvéd Utcai Tagintézmény

Cím: 4026 Debrecen, Honvéd u. 20-22.
Tel: 52/414-490 , 30/924-1146

A bölcsőde 1979-ben nyitotta meg kapuit, jelenleg 112 férőhelyes. Kihasználtságunk évek óta optimális. Az intézmény infrastruktúrája, helyi adottságai jónak mondhatóak. Az intézményben 5 nevelési-gondozási egység található, melyből egy gondozási egységben speciális csoportban korai fejlesztés és fejlesztő felkészítés folyik.

Bölcsődénkben diétás étkeztetést igénylő gyermekeket is ellátunk. Minden diétás igénnyel jelentkező új gyermek szüleitől gasztroenterológiai szakorvosi javaslatot kérünk. Az ellátás megkezdése előtt a bölcsődevezető egyeztet a dietetikussal és a szülővel. 

Az alapellátáson túl bölcsődénkben gyermekfelügyelet és rugalmas/hosszított nyitva tartást is nyújtunk kiegészítő szolgáltatásként.

Intézményünkben két alapítvány működik: a 1996-ban alapított a „Segítő kezek a fogyatékos gyermekekért”, és a 2004-ben alapított „Honvéd Utcai Bölcsőde Gyermekeiért” Alapítvány. Az alapítványi támogatásokat pályázati forrásokból is igyekszünk kiegészíteni.

Tudjuk, hogy igényes és mindenki számára elfogadható gondozó-nevelő munkát csakis a családok együttműködő segítségével végezhetünk.


A korai fejlesztő, speciális csoport bemutatása:

A csoport 1986. októberében kezdte meg működését, azóta folyamatosan részt vállal a debreceni korai fejlesztést, ill. fejlesztő felkészítést igénylő gyermekek ellátásában, speciális pedagógiai megsegítésében.

Feladatunk a csoportba felvett érzékszervi-, beszéd-, értelmi- és/vagy mozgásfejlődésében akadályozott 2 – 6 éves korú gyermekek korai fejlesztése, illetve fejlesztő felkészítésének biztosítása, a törvényben /14/1994 MKM rendelet a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról 8. § (1), (2)/ meghatározott módon és időtartamban. A gyermekek a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet szakvéleményével kerülhetnek csoportunkba.

A csoport férőhely száma: 12

A speciális csoport dolgozói:

  • 1 fő gyógypedagógus
  • 4 fő kisgyermeknevelő neveli-gondozz a sajátos nevelési igényű gyermekeket, a Pedagógiai Szakszolgálat fejlesztő pedagógusaival együttműködve.
  • 1 fő kisgyermeknevelő
  • 1 fő technikai munkatárs

A gondozási egység részei:

  • 2 csoportszoba
  • 1 egyéni foglalkoztató
  • 1 tornaterem
  • 1 fürdőszoba
  • 1 gyermekátadó, öltöző helyiség

A csoportszobák, a tornaterem, illetve az egyéni foglalkoztató minden olyan speciális eszközzel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen jellegű elmaradással küzdő gyermek sajátos nevelését megvalósíthassuk. (Speciális tornaeszközök, az egyéni foglalkoztató speciális redőnyökkel van felszerelve, így látásnevelésre is alkalmas, speciális székeink segítik a halmozottan sérült gyermekek kiszolgálását, stb.)

A fejlesztő foglalkozások mindkét csoportszobában napi rendszerességgel történnek kiscsoportos, illetve egyéni foglalkozások keretében, minden gyermeknek a törvényben előírt óraszámban.

Fő fejlesztési területeink:

  • Beszédfejlesztés és környezetismeret
  • Ábrázolás – alakítás
  • Mozgás – ritmusnevelés
  • Játékra nevelés

2008. szeptember 1.-én beindítottuk az állatasszisztált terápiás foglalkozásokat mindkét csoportszobában, heti 1 alkalommal (kutyaterápia). Eddigi tapasztalataink a terápiával kapcsolatban nagyon jók.

Szakképzett zenetanár vezetésével csoportunkban 2009. októberében bevezetésre került a zeneterápia. A csoport gyógypedagógusa vezetésével mindkét csoportszobában jelenleg is sikeresen, heti rendszerességgel alkalmazzuk a fenti terápiát.

Az ismertetett terápiákat a „Segítő kezek a fogyatékos gyermekekért” Alapítvány finanszírozza, valamint nagyban hozzájárul a csoport speciális bútorainak, eszközeinek beszerzéséhez.

Társintézményeinkkel jó kapcsolatot alakítottunk ki, melyet folyamatosan ápolunk. A Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a csoportunkban folyó szakmai munkát, valamint mi is nyomon követjük az említett intézménybe járó volt gondozottaink (kb. 100 fő) életútját. 

Forrás: debrecenibolcsik.hu

A Debrecenimami 2012 őszi "A mi bölcsődénk" című pályázata keretében több szülő osztotta meg gyermeke bölcsődéjével kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket itt olvashatod:

  • Saját konyhájuk van ami hihetetlen előny! A gondozó nénink pedig egy csoda :)))) (Füles csoport)
  • A gondozónők szimpátikus, türelmesek és barátságosak. A bölcsőde vezetőnő is barátságos és közvetlen. 
  • A kisgyermeknevelők kedvesek segítőkészek,mindent megtesznek,hogy a gyerekek minél előbb jól érezzék magukat.Sok verset és éneket tanult a gyermekem szeptember óta./Füles csoport./
  • Mi azért választottuk ezt a bölcsit, mert már a nagyobbik gyermekünk is ebbe az intézménybe járt. Nagyon megvagyunk és voltunk is elégedve a gondozónők munkájával, tiszta, rendezett a bölcsőde és saját konyhája van. Nagy figyelmet kaptunk beszoktatáskor, illetve a szobatisztaságra nevelés szempontjából is.
  • Nagyon hamar sikerült beszoknunk, napról-napra sokat fejlődnek a gyerekek ez is mind-mind a képzett gondozónők munkájának eredménye.
  • Mi csak jót tudunk mondani bölcsődénkről, KÖSZÖNET ÉRTE!!!!! (Cica csoport)
  • Kedvesek a gondozónők és nagyon felkészültek. A bölcsőde vezető is napi szinten részt vesz az intézmény életében, mindenki közvetlen, mosolygós. Eddig erről a bölcsiről csak jót hallottunk, barátaink gyerekei ide jártak, ezért is szerettük volna, ha a mi kisfiúnk is ide járhat. Helyben főznek, így friss ennivalót kapnak a kicsik, illetve az ételallergiások a számukra megfelelő ételeket kapják.
  • Nevetve indulunk reggel a bölcsibe, ez azt hiszem mindent elmond. :) (micimackó csoportos)
  • A bölcsinek jó híre van, csak pozitív dolgokat hallottunk róla. A gondozónők kedvesek, odaadóak, szakmailag felkészültek. Hozzáállásukkal maximálisan meg vagyunk elégedve. :)
  • A bölcsi udvara rendezett, megfelelő mennyiségű és minőségű játék áll a kisgyermekek rendelkezésére.
  • A csoportszobák és a kiszolgáló helyiségek is jól felszereltek, mind a szoba berendezése mind a játékok újak, modernek, esztétikusak, az előírásoknak megfelelnek. 
  • A bölcsi saját konyhája változatos, egészséges és bőséges étkezést biztosít a kisgyermekek számára. 
  • Maximálisan meg vagyunk elégedve az intézménnyel, a bölcsődei ellátással! Lóci (Pillangó csoport) 
  • A kislányom nagyon jól érzi magát, rengeteget önállósodott már az első perctől kezdve. Itthon is emlegeti a gondozónőket, ami annak a jele, hogy szereti őket. A gondozónők sokat segítettek a szobatisztaság terén is. Segítségükkel nagyon rövid idő alatt lett szobatiszta a gyermekem.Minden reggel jó kedvvel megyünk, ezért nem bánjuk, hogy ezt a bölcsődét választottuk. Pillangó csoportos anyuka
  • Azért szeretjük ezt a bölcsit,mert a kisfiunkat maximálisan jó helyen tudhatjuk egész nap.A gondozónénik végtelenül kedvesek, bármikor rendelkezésünkre állnak és természetes számukra, hogy részletes tájékoztatást adjanak a gyerekekről. Számunkra Ők igazi kincsek, mivel az alig 2 éves gyerekünket bízzuk rájuk, akit a nap végén épen és egészségesen, jóllakottan és egyre okosabban kapunk vissza! Ez egy feltétlen bizalom, amit ezek a gondozónénik vívtak ki maguknak!Rugalmas a beszoktatás, figyelnek a gyerekek és a szülők egyéni kívánalmaira, és fáradtságot nem kímélve azon vannak, hogy a gyerekeket boldogan adják haza!Ettől jobb bölcsit nem tudok elképzelni a kisfiamnak!Mindenkinek csak ajánlani tudom a Méhecske csoportot a Honvéd utcai bölcsiben!(L.B.)
  • Nagyon kedvesek a gondozónők,barátságos a hely. A gyerek imád járni!
  • Azért szeretjük ezt a bölcsit, mert a gondozónők végtelenül kedvesek, és a beszélgetések után éreztem, hogy a kislányom a legnagyobb biztonságban lesz. Nem is csalódtunk, mert a kislányom hamar beilleszkedett, szívesen jön minden reggel, és szeptember óta rengeteg új dolgot tanult.Iringó, Füles csoport
  • Kedvesek a gondozónők, lehet velük kommunikálni, a gyerekem jókedvvel megy,segítettek a szobatisztaságban, abszolút rugalmasak.
  • Azért szeretjük vinni a gyermeket ebbe a bölcsődébe, mert a gyerek szereti. A kislányunk elég visszahúzódó, de itt megtalálja a helyét a gondozókkal és a csoporttársakkal is. Nem utolsó sorban a bölcsiben mindent megeszik, sok olyat megvalósít, amit otthon csak elérni próbálok. Emellett én magam is nagyon szeretem a gondozónőket és a vezetőnőt is, a többi szülővel is megtaláljuk a közös hangot.
  • Kisfiunkat nagy szeretettel fogadták a bölcsiben! A beszoktatás várakoásainkon túli nagy siker volt, szinte másfél hét alatt siekrült megszoknia a gondozónéniket, a csoportot. 
  • A gondozónénik nagyon aranyosak, és kedvesek. Sokat játszunk, sok új dolgot tanulunk. Megtanítják hogyan öltözködjünk egyedül, hogyan viselkedjünk más gyerekekkel, hogyan üljünk az asztalnál. Minden reggel izgatottan várom, hogy végre elinduljunk. Most már mondhatom, hogy én is abba a bölcsibe jártam, amibe anno 28 évvel ezelőtt anya :-) (Manó - Pillangó csoport)
  • Mert Marcikám nagyon jól érzi magát! (És mindannyian tudjuk, hogy erről a gyerekek nem tudnak hazudni.) Reggel vidáman ébred, nem kell noszogatni a reggeli készülődésnél, örömmel indul a bölcsikébe. Ott is mosolyogva integet és már szalad is be játszani. Jól eszik, alszik, úgy érzem a gondozónők is nagyon szeretik, odafigyelnek rá, így nyugodt szívvel hagyom ott. Ezúton is köszönöm nekik!
  • A gondozónők és a vezetőség is nagyon gyerekközpontúak,családias a légkör,biztonságos a környezet.
  • Kislányunk nagyon megszerette; türelmesek, kedvesek a gondozónők és mindent megtesznek, hogy a gyermek jól érezze magát. A vezetőnő kimondottan rátermett, odafigyel, hogy mi történik a bölcsődében és jók az elképzelései a bölcsi fejlesztésével kapcsolatban.
  • Azért nem nagyon kedvesek , hatalmas szaktudással rendelkeznek a gondozónők, vezetők, kisegítők, mindenki. jól felszerelt a csoportszoba , persze jól jönne egy két garantált ajándék:-)  
  • Mi több indok alapján választottuk ezt az intézményt,többek között azért mert a nagytesó is ide járt,mert gonozónőt ajánlottak,mert szeretjük a bölcsi szeretetteljes légkörét is.
  • Szeretjük a gondozó nőket, és a kicsi is ragaszkodik hozzájuk. Sokat tanult a bölcsiben, pl.: pohárból iszik, (számunkra) korán szobatiszta lett, szépen beszél, és néha elcsípni tőle dalokat is.
  • Szeretjük a programjaikat is, most lesz például az adventi családi délután.
  • A lényeg, hogy szeretjük a bölcsinket, a csoportunkat és a gondozónőket, és sajnáljuk, hogy tavasszal el kell hagynunk őket!
  • Minden gondozónéni nagyon kedves, jól bánnak a gyerekekkel, elképesztő fejlődés tapasztalható a kislányunknál, minden tekintetben (beszéd, kézügyesség). A család összes tagja elégedett az "ellátással", és, ami a legfontosabb, tudjuk, hogy a mi kis tündérkénk jó kezekben van nap mint nap. 
  • Nagyon meg vagyok elégedve, a gondozónők rendkívül kedvesek és odafigyelnek a gyerekekre. Hihetetlen számomra, de annyit fejlődött a gyermekem, hogy nem is tudom ez normális-e az ő korában, rengeteg mondókát, éneket tud magától, ez mind annak köszönhető, hogy nagyon sokat foglalkoznak a gondozónők a kicsikkel. A fiam imád járni a bölcsibe, és én nyugodt vagyok, mert tudom, jó helyen van. 
  • A gondozónők nagyon odafigyelnek a kicsikre, sokat foglalkoznak velük. Kislányunk minden reggel jókedvűen megy a bölcsibe, nagyon szeret oda járni.
  • Kis csoport szobája nagyon barátságos, kellemes. Rengeteg játék, kornak, nemnek megfelelően. Kedvesek a gondozónénik, nem csak gondoznak, hanem szeretgetik is a gyerekeket. Nem egyszer érkeztem úgy a kisfiamért,hogy éppen Gondozónénije ölégben ült és együtt nézegették a könyveket. A beszoktatás alatt tapasztalataik mellett figyelembe vették saját szokásainkat is. Szeptember óta rengeteget fejlődött. Pozitív, hogy a kiscsoportjában vele egykorú gyerekekkel együtt fejlődik. De ami mindennél többet mond, Kisfiunk reggel örömmel megy be a bölcsibe és vidáman fut a Gondozónénikhez. 
  • Gyermekeim szeptemberben kezdték a bölcsődét. Az első perctől maximális szeretetet, elfogadást és együttműködést tapasztaltunk a gondozó nők és a vezetés részéről is. Örülök, hogy mindennapjaikat ilyen nagyszerű közösségben tölthetik! 
  • Nagyon jó hírű intézmény, maximálisan elégedettek vagyunk a gondozónőkkel, a bölcsődei légkörrel, a felszereltséggel. Itt mindent megkap gyermekünk, amire csak szüksége van: finom, friss (ételallergiás gyerekeknek diétás) ételt, sok-sok játékot, szeretetet, odafigyelést, kedvességet. Köszönjük! 
  • Számos oka van annak, hogy ezt a bölcsődét választottuk gyermekünk számára: könnyen megközelíthető, közel van a munkahelyhez, van saját konyhája és nem utolsó sorban nagyon sok pozitívumot hallottunk róla. A gondozónők szakmai felkészültsége kiváló, a gyerekek felé szeretettel fordulnak. 
  • A leglényegesebb a gyerek véleménye: minden nap vidáman érkezik és nagyon szereti a társait, a kisgyermek-nevelőket!!!
  • Közel van az otthonunkhoz. A gondozónők kedvesek, gyermekközpotúak. Saját konyhája van. Gyermekem napról napra rengeteget fejlődik, ügyesedik. 
  • Hogy miért szeret a gyermekem ide járni? Mert a gondozónők nagyon aranyosak, szimpatikusak, a kislányom igényeit teljes mértékben kielégítik. Az udvar és a csoportszoba is nagyon rendezett. A kislányom szeret odajárni, emlegeti a gondozónőket. Maximális a bizalom! (méhecske csoport)

Hozzászólások

 

​A  Debrecenimami 2015/16. évi „A mi bölcsődénk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked bölcsődéjét?” A válaszok itt olvashatók.​

Nagyon szeretjük ezt a bölcsit, nekünk a nagyobb lányunk is itt volt bölcsis és nagyon jó volt látni, hogy jó helyen van. A kicsi is élvezi a bölcsis életet, minden nap egyedül megy be, nem sír, hanem mosolyog, integet és délután mosolyogva jön ki és be nem áll a szája, annyit mesél a saját kis nyelvén :) Szeretjük, mert nagyon kedvesek a gondozó nénik (Bambi és Süni csoport, kislányunk a Bambiba tartozik, de egymás mellett vannak párban és a másik csoport gondozói is vigyáznak a másik csoport gyerekeire, ha ők a reggelesek, délutánosok), a vezetőnő és helyettese is nagyon segítőkész! Szeretjük, mert bár nem a legmodernebb épületek közé tartozik, de a lehető legszebben, a gyerekek javát szolgálva próbálják meg diszíteni, csinosítani, széppé és nagyon bababaráttá tenni. Nagyon jól és változatosan főznek, mindent adnak a gyerekeknek! Nagyon jó, hogy van saját sószobája a bölcsinek! Nagyon szeretjük, hogy a kis üzenőfüzetüket mini életképekkel ragasztják tele, amelyek mindennapjaikról készülnek bent. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a bölcsit, és minden elismerésünk az ott dolgozóknak, a háttérszemélyzetnek is, mert nehéz kisgyerekekkel bánni, foglalkozni, szükség esetén megvigasztalni a kicsiket, és ők ezt teljes odaadásukkal, jól tudják csinálni. :) 

Hálásak vagyunk!!!

Mi nagyon szeretjük ezt a bölcsit, nagyon aranyos,kedves gondozó nénik vannak. Maximálisan biztonságban tudhatom a gyerekem. Lányom imád ide járni,gyakran este is a gondozónőjét keresi. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Bambi csoport

Nagyon szeretjük ezt a bölcsődét, mert mind a vezetés, mind a gyerekek gondozásának ellátása kiemelkedően jó. Mindenki barátságosan fogadott minket az első perctől kezdve, a szülők és gondozók közötti kapcsolat őszinte és közvetlen. A légkör családias és a kislányom imád ide járni. Nagyon szereti a gondozó néniket és a csoporttársait is. Rendkívül elégedett vagyok a fejlesztési tevékenységekkel is, a kislányom minden nap énekelget egy új dalt vagy mondókát, és lelkesen meséli mit játszott aznap. Mivel tejfehérje allergiája van, külön menüt terveznek számára, és az ételt helyben készítik el. Szívből ajánlom ezt a bölcsit minden családnak!

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ezt a bölcsődét választottuk. A gyermekeket maximális figyelemmel és gondoskodással veszik körül a gondozók és dadusok. Mindenki nagyon kedves és szeretetteljes. Gyermekem dalolva, csacsogva jár minden nap, otthon is emlegeti gondozóit, örömmel van a gyerekek között és a vezetőkkel is jó kapcsolata van. A gondozók a gyerekekről naplót vezetnek, amelyből rendszeresen tájékozódunk bölcsődei tevékenységükről, az ott töltött időről fényképes, részletes, színes  beszámolókat kapunk. Bármikor fordulhatunk a gondozókhoz bizalommal, mindig nagyon segítőkészek, kedvesek. A gyerekekre nagyon odafigyelnek, szakértelemmel terelgetik őket a fejlődés útján. Hálás köszönetem és minden elismerésem a bölcsődei dolgozóknak kiváló, eredményes munkájukért:-)

A választási szempont a saját konyha és a tágas udvar volt. A beszokást és a bölcsödei élet élvezetét a gondozónők öszinte gyerekszeretete teszik széppé

Csak jót tudok mondani a Honvéd utcai bölcsiről. A beszokatás alatt beleláttam az ott folyó munkába és teljesen elégedett voltam. Nyugodtan bíztam a gondozónőkre a legféltettebb kincsemet, a gyermekemet. Nekem nem a reggeli bölcsibe adással van gondom, hanem az elhozatalával. Nem akar hazajönni annyira jól érzi magát. Vannak kis barátai, akik már nagyon várják és együtt játszanak. Minden nap részletesen beszámolnak a gondozónők a nap alatt történt eseményekről. Jól felszerelt a bölcsi, sok játék áll a gyerekek rendelkezésére főleg az udvaron. Nekem fiam van és iszonyú mozgékony. A bölcsödeválasztás fontos szempontja volt, hogy az udvaron legyenek játékokés ki is vigyék őket. Nem bántam meg, hogy éppen ebbe a bölcsibe járunk.

A gyermekem imád ide járni, sokszor haza sem akar menni.Mindig jó keddvel megy reggel. Tüneményes gondozónénik várják akik maximálisan odafigyelnek a gyerekekre. Bambis apuka

Nagyon szeretjük ezt a bölcsit,mivel szuperek a gondozónénik.Csak szeretetet,törődést kapnak a kicsik.Jól felszerelt jàtékokkal,nagyon finomak az ételek is. A kisfiam is idejàrt,most a kislànyom is és ha lesz 3. gyerek Ő is ide fog :) D-KN Bambi csoport

Nagyon szeretjük ezt az bölcsit. Legjobb választásunk volt. A gondozónénik nagyon aranyosak, szakmailag felkészültek, türelmesek és kedvesek. Nagyon jó sokféle programot szerveznek, az udvar rendezett tiszta, sokféle játék van a csoportokban is. Saját konyhájuk van, ami előny. Az ünnepnapokra odafigyelnek. :)

Kislànyom a Bambi csoportba jàr :) a legjóbb kezekben van a gondozónéniknél :) oda figyelnek minden gyerek egyéni igényeire, szeret bölcsibe járni és nyugodt lélekkel hagyom ott, mert tudom vigyáznak Rá :) Bambi csoport 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled.- levél a lányomnak

Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled - levél a lányomnak

A lánygyermekek világnapja margójára...Csak bámultam és gyönyörködtem benned mikor megszülettél, olyan tiszta, olyan nemes és olyan örökkévaló érzés volt. De aztán lement a nap, és mikor felébredtem máris kiskamasz lett belőled. Hová lett az idő, mikor gyorsult fel ennyire? Az édes magabiztos kisdedből lassan egy öntudatos, gátlásos, gyönyörű nagylány lesz.
Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Dubánci, avagy Petr Vaclavek MakkMarcijai, a háromgyermekes prágai apuka zseniális szüleményei.
Rajzpályázat Én és az állatok címmel

Rajzpályázat Én és az állatok címmel

A Debreceni Állatkert több mint 17 hektáron szolgál a környezeti nevelés színteréül és biztosít lehetőséget a tantervhez illeszkedő vagy tanórán kívüli foglalkozások megtartására. Az Állatok Világhete alkalmából rajzpályázatot hirdetett.
Hortobágyi Nemzeti Park Alkotópályázata

Hortobágyi Nemzeti Park Alkotópályázata

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alkotópályázatot hirdet általános iskolás és középiskolás gyerekek, valamint felnőttek számára, melynek témája a LIFE IP GRASSLAND-HU  területek rovarvilága.
Ugrás az oldal tetejére