Jelenlegi hely

MaNó család

Beküldő lakhelye: Fejér megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Számomra örömet okoz, mikor látom, hogy van értelme, eredménye annak, ahogy próbálom nevelni őket, terelgetni őket a helyes útra. Öröm az is, mikor érdeklődve "isszák" minden szavamat egy érdekes téma megbeszélése során, és a tanultakat alkalmazni, továbbadni is képesek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Sajnos én mind az öt választ bejelölhetném. Jelenleg nagy próblémát okoz, hogy nagyon gyakori a veszekedés a két gyermek között és nagyon nehéz igazságot tenni köztük :( A hiszti is előfordul, de talán azt könnyebb már kezelni. És a nagyfiamat (9 éves) sajnos a vele történtek megosztására is nagyon nehéz rávenni.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A tréninggel kapcsolatban nagyon jókat olvastam. Nagyon szeretnék részt venni egy ilyen tréningen, úgy érzem nagy szükségem lenne arra, hogy minél jobban szót értsek a gyermekeimmel. Szeretnék megtudni minél többet a gyermekeimről azáltal, hogy ők avatnak be dolgaikba, hogy szívesen mesélnek a velük történtekről úgy, hogy nem érzik tehernek, nyaggatásnak ha kérdezgetem őket.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére