Jelenlegi hely

Karneváli felvonulás

Időpont: 2026. augusztus 20., csütörtök 08:00 órakor
Helyszín: Debrecen

 

Az augusztus 20-i Debreceni Virágkarneváli felvonulás Magyarország egyik legismertebb és leglátványosabb ünnepi eseménye, amely minden évben több tízezer látogatót vonz – nemcsak hazánkból, hanem a határon túlról is. A több mint 1500 hazai és nemzetközi táncművész által életre keltett produkciók, a szemet gyönyörködtető, több százezer élő virágból készült kompozíciók és a különleges zenei kíséret együtt teremtik meg azt az egyedülálló atmoszférát, amely a Debreceni Virágkarnevált méltán teszi az ország egyik ikonikus eseményévé.

A felvonulás gyülekezőpontja a Petőfi tér, ahonnan a menet a város szívén, a Piac utcán halad végig. Az ünnepi programsorozat hagyományosan a Debreceni Református Nagytemplom előtt veszi kezdetét. 7:45-kor ünnepélyes zászlófelvonással, majd 8:00 órától kenyérszenteléssel, amely méltó módon kapcsolódik az augusztus 20-ai államalapítási ünnephez.

A felvonulás útvonala:

Piac utca – Kossuth tér – Hatvan utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Egyetem tér

A gondosan kialakított tribünök lehetővé teszik, hogy a közönség a lehető legjobb nézőpontból csodálhassa meg a zenés-táncos produkciókat, a virágkocsik részletgazdag díszítését és a menet sodró lendületét.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére