Jelenlegi hely

Hétvégi programok az Agórában - augusztus 20-21. - Virágos napok az Agórában

Időpont: 2022. augusztus 20-21. szombat-vasárnap 10.00-18.00
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Debrecen, Nagyerdő, Botanikus Kert - Bejárat a Móricz Zsigmond úti parkoló felől!)

 

Planetárium: A Földtől a Világegyetemig

Az Európai Déli Obszervatórium félórás teljeskupolás-filmje elképesztő távolságokat ölel át időben és térben. A Világegyetem születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetjük végig a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát.

Földtől a Világegyetemig az első olyan nagyfelbontású teljeskupolás-show, amely szabadon letölthető. Eredetileg angolul készült, de eddig már csaknem húsz nyelvre fordították le, Angliától Japánig, Spanyolországtól Indiáig számos országban vetítik. A magyar változatot az Agóra Tudományos Élményközpont készítette a Csokonai Színházzal együttműködve. Narrátor: Varga Klári

 A film angol nyelvű előzetese itt nézhető meg.

A programot 6 éves kortól ajánljuk.

A látogatók korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel. A planetáriumban ajánlott a maszk használata.

2022. augusztus 20., szombat 11.00, 16.00 és augusztus 21., vasárnap 13.00

Márk-rózsák

A XX. század közepén összegyűjtötte a hazánkban megtalálható rózsafajtákat, kiállításokat szervezett, létrehozott egy, csaknem 2700 fajtát tartalmazó rozáriumot Budatétényben, és ő maga is több mint 600 rózsafajtát nemesített. Márk Gergely kertészmérnök szerette a Magyarország történelmére utaló rózsaneveket: az „Árpád-házi Szent Erzsébet emléke” nevet viselő rózsájával aratta a legnagyobb nemzetközi sikert, ezt 2000-ben, a Rómában megrendezett rózsaversenyen, a park- és futórózsa kategóriában aranyéremmel díjazták.

A hazánk leghíresebb rózsanemesítőjéről szóló előadást 6 éves kortól ajánljuk.

2022. augusztus 20., szombat 11.00

Lufimóka

Egy léggömböt nem nehéz kipukkasztani. Vagy mégis? A kísérleti bemutató során a lufi kap hideget, meleget, hegyeset és nehezet, miközben különböző fizikai jelenségeket figyelhetünk meg az elkerülhetetlen durranások közepette.

A kísérleti bemutatót 6 éves kortól ajánljuk.

2022. augusztus 20., szombat 12.00 és 15.00

Planetárium: Satelix

Mire jók a műholdak és mi lesz a jövőjük? Mit tudnak a magyar űreszközök? Milyen hatással vannak az űrtechnikai fejlesztések az életünkre? A TIT Budapesti Planetárium munkatársai, valamint cseh, lengyel, szlovák és német planetáriumok közreműködésével készült teljeskupolás-film bemutatja az európai műholdak céljait, eredményeit, és kiderül az is, hogy miként befolyásolja az űrkutatás a mindennapi életünket.

A programot 6 éves kortól ajánljuk.

A látogatók korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel. A planetáriumban ajánlott a maszk használata.

2022. augusztus 20., szombat 13.00 és augusztus 21., vasárnap 11.00, 16.00

A beporzás mesterei

Hogyan csalogatják magukhoz a virágok a beporzókat? Gondoltátok volna, hogy hüllők vagy majmok is szerepet játszhatnak a beporzásban? Vajon ugyanúgy látják a virágokat az állatok, mint mi emberek? És milyen hatással lenne a Földünkre, ha a méhek kipusztulnának? Az előadás során az érdeklődők megtudhatják azt is, hogyan kommunikálnak egymással a méhek.

A 30 perces előadást 6 éves kortól ajánljuk.

2022. augusztus 20., szombat 13.00

Planetárium: Lehozzuk a csillagokat!

Éjszakai égbolt napközben az Agórában! A 8 méter átmérőjű hatalmas kupola alatt az Agóra csillagásza tart előadást. A 20-25 perces programban a nyári csillagképekkel és az aktuális égi jelenségekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Június végén Naprendszerünk bolygói egy sorban helyezkedtek el a hajnali égen. Ha valaki lemaradt volna erről az égi eseményről, az előadáson ezt is megtekintheti.

A csillagászati bemutatót 6 éves kortól ajánljuk.

A látogatók korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a planetáriumi programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel.

2022. augusztus 20., szombat 14.00

Vándorló színek

Sétáltattál már színeket? Most megteheted egy főzőpohár, víz, papír és egy kis ételfesték segítségével. Ezen a foglalkozáson megtapasztalhatják a gyerekek, hogy milyen jó móka alkotóelemeire bontani például egy filctollat, fehér krétából színeset varázsolhatnak, szűrőpapírból pedig színes virágot készíthetnek.

A 25 perces interaktív programot 6 éves kortól, elsősorban gyerekeknek ajánljuk. A foglalkozásra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni. Regisztráció a helyszínen.

2022. augusztus 20., szombat 16.00

Planetárium: Europe to the Stars

Europe to the Stars takes the viewer on an epic journey behind the scenes at the most productive ground-based observatory in the world, revealing the science, the history, the technology and the people.
Discover the European Southern Observatory in a story of cosmic curiosity, courage and perseverance; a story of observing a Universe of deep mysteries and hidden secrets; and a story of designing, building and operating the most powerful ground-based telescopes on the planet.
The movie focuses on the essential aspects of an astronomical observatory, while offering a broader view of how astronomy is done. From site-testing to locate the best places in the world for observing the sky, to how telescopes are built and what mysteries of the Universe astronomers are revealing.

Europe to the Stars – fulldome english dubbed movie from 5 pm on every Thursday and Saturday.

The 31-min-movie is suitable from the age of 8 and above. The planetarium has a capacity of 30-35 people. Thus, visitors can participate in these programs with a limited number, in order of arrival. Participation is possible with the Agora entry ticket.

2022. augusztus 20., szombat 17.00

Kölyöklabor Extra: Étkezz okosan!

Nyáron vasárnaponként az egyéni látogatók előtt is nyitva áll a diákcsoportok körében oly népszerű BASF Kölyöklabor. A Clever Foodies – Étkezz okosan! című programban Dr. Buborékkal és barátaival együtt kísérletezhetnek a gyerekek. Megtudhatják, miért egészségesek a zöldségek és a gyümölcsök, milyen folyadékkal lehet kimutatni a C-vitamin jelenlétét egy gyümölcsben, hogyan csoportosítjuk a vitaminokat és vajon mik azok a pigmentek, de kideríthetik azt is, hogy az orrunk vagy a szemünk dönti-e el, hogy mi tűnik finomnak és mi nem.

Ajánlott életkor: 11-14 év

Az egyórás programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várjuk.

2022. augusztus 21., vasárnap 10.30

A Botanikus Kert titkai

Mi köze a jegenyenyárnak az olaszországi Lombardiához? Hogy néznek ki a mocsárciprus légzőgyökerei? Hány év után jelennek meg tobozok az óriás mamutfenyőkön? A Botanikus Kerti túra alatt Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel szobrát érintve kiderül, hányféle új növénynév köszönhető a Magyar füvészkönyv szerzőinek, és bebarangolhatják az érdeklődők azokat az ösvényeket, amelyek nagy részét még a XX. század első felében, Soó Rezső botanikus vezetése alatt alakítottak ki.
A kb. 45 perces programhoz erdei sétához megfelelő öltözet javasolt.

Rossz idő esetén Az ezerarcú Nagyerdő című előadásunkat hallgathatják meg. 

2022. augusztus 21., vasárnap 11.00

Hegyezd a füled!

Milyen fontos szerepe van a hangoknak az életünkben? Hogyan érzékeli a azokat a fülünk? Láthatóvá tehető egy hanghullám? Lehet-e hangversenyt rendezni az űrben? A fülbemászó kísérletek során kiderül, mennyire összetett dolog a hang, hogyan terjed, és milyen speciális jelenségekre képes, de az érdeklődők megtudhatják azt is, mire jó egy hullámkád.

A 30 perces kísérleti bemutatót 6 éves kortól ajánljuk.

2022. augusztus 21., vasárnap 12.00 és 15.00

Gyógynövények a mindennapokban

Milyen legendák övezik a gyógynövényeket? Milyen gyógynövényekkel találkozhatunk saját konyhánkban? Melyik gyógynövényt nevezhetnénk a “nők doktorának” és melyikben van sok ásványi anyag? Milyen fontos szabályokra kell odafigyelnünk, ha gyógynövényeket akarunk gyűjteni? Ki volt Kabay János és hogyan kapcsolódik Szent-Györgyi Alberthez? Az interaktív előadáson az érdeklődők választ kaphatnak a kérdésekre, kipróbálhatják, hogy felismerik-e a gyógynövényeket, és természetesen azt is megtudhatják, azok mire alkalmazhatóak.

A 25 perces ismeretterjesztő programot 8 éves kortól ajánljuk.

2022. augusztus 21., vasárnap 13.00

Planetárium: Csillagok és szupernóvák

Meddig élnek a csillagok? Milyen sors vár a Napunkra? Mi az a szupernóva-robbanás? Van-e élet a csillagok halála után? Az Agóra új planetáriumi műsorában figyelemmel kísérhetik a látogatók a csillagok születését, életét és elmúlását, szó esik az Orion csillagkép híres vörös óriáscsillagának, a Betelgeuse-nek a közelmúltban feltűnően végbemenő elhalványodásáról, de kiderül az is, hogy a szupernóvák, Világegyetemünk e látványos jelenségei, nem csak a pusztulás hírnökei.

A 25 perces planetáriumi előadást 10 éves kortól ajánljuk.

A látogatók korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a planetáriumi programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel.

2022. augusztus 21., vasárnap 14.00

Virágos tudomány

Milyen virágok pompáznak a hazai kertekben tavasztól őszig? Melyik növényektől kell félnünk, és melyik ehető, sőt hasznos? És tudod-e, hogy a világ más tájain milyen virágok élnek? Az interaktív foglalkozáson nemcsak választ kaphattok a kérdésekre, de eloszlatunk néhány virágokkal kapcsolatos tévhitet is.
A 25 perces ismeretterjesztő programot 6 éves kortól, elsősorban gyerekeknek ajánljuk.

A foglalkozásra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni. Regisztráció a helyszínen.

2022. augusztus 21., vasárnap 16.00

Planetárium: The Sun, Our Living Star - angol

The Sun has shone on our world for four and a half billion years. The light that warms our skin today has been felt by every person who has ever lived.
It is our nearest star and our planet’s powerhouse, the source of the energy that drives our winds, our weather and all life.
The passage of the Sun’s fiery disc across the sky — day by day, month by month — was the only way to keep track of time for countless past civilisations.
Don’t be fooled by the terminology; although it is a typical dwarf star, the Sun consumes 600 million tons of hydrogen each second and is 500 times as massive as all the planets combined.
Discover the secrets of our star in this planetarium show and experience never-before-seen images of the Sun’s violent surface in immersive fulldome format.

The Sun, Our Living Star – fulldome english dubbed movie from 5 pm on every Wednesday, Friday and Sunday.

The 24-min-movie is suitable from the age of 8 and above. The planetarium has a capacity of 40 people. Thus, visitors can participate in these programs with a limited number, in order of arrival. Participation is possible with the Agora entry ticket.

2022. augusztus 21., vasárnap 17.00

Szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig várjuk a látogatókat. A részletes programról ITT lehet tájékozódni.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére