Jelenlegi hely

L. Ritók Nóra grafikusművész és tanítványai virtuális kiállítása

Rendhagyó időkben rendhagyó kiállítások: virtuális képgaléria és kirakatkiállítás L. Ritok Nóra grafikusművész és tanítványai alkotásaiból Debrecenben. Felfedezésre váró igazgyöngyök.

Rendhagyó időkben rendhagyó kiállítások…

L. Ritók Nóra berettyóújfalusi

rajztanárból az esélyteremtés emblematikus figurájává vált. Országszerte és Európaszerte is bemutatkozott már grafikusművészként is. Az alkotás saját bevallása szerint segít a személyiségét építeni, a felgyülemlett energiákat ventillálni, megteremteni az érzelmi stabilitást. A 2021-es év első debreceni kiállítását az ő és tanítványai műveiből tekinthetjük meg a debreceni Kölcsey Központban. A járványhelyzet miatt  az érdeklődők először online, a szervező Facebook oldalán tekintheti meg a műveket.

Sosemvolt babáim c. kép - L. Ritok Nóra

"Szerencsés ember vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek. Ha még egyszer kezdhetném, akkor is ezt választanám. Sőt, talán még tudatosabban törekednék erre az útra.”
(L. Ritók Nóra, grafikusművész, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója)

L. Ritok Nóra érzelemgazdag, érzékeny, paszteles tónusú alkotásai mellett éles kontrasztot alkotnak a tanítványok intenzív, gazdag szín- és formavilágú képei. A művésznő képei után éles váltással egy mesevilágban érezhetjük magunkat velük. Lenyűgöző ugynaz a világ más szemszögből, az alkotók különböző kulturális, vizuális gyökereiből eredően milyen színes, gazdag és inspiráló tud lenni.

Nyári hajlék - L. Ritok Nóra

 

A képgaléria az alkotásokból a szervező Facebook oldalán ITT található.

Azok, akik személyesen is szeretnék megcsodálni a műveket, egy kirakatkiállítás keretein belül megtehetik: L. Ritók Nóra és tanítványai munkái a debreceni Kölcsey Központ Hunyadi utcai teljes üvegfala mentén kivilágítva, eredetiben is megtekinthetők 2021. január 8-tól, csütörtöktől egy hónapig, február 7-ig.

ADL - Debrecenimami

L. Ritok Nóra és tanítványai kiállítása Debrecenben
Kattints a képre!

Galéria

Összes kép (4)
L. Ritok Nóra és tanítványai kiállítása Debrecenben
L. Ritok Nóra és tanítványai kiállítása Debrecenben
L. Ritok Nóra és tanítványai kiállítása Debrecenben

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Hajdúság Éléskamrája
Ugrás az oldal tetejére