Izgalmas előadásában keverednek az irodalomtörténeti tények, a humoros történetek, a nyelvi bravúrok és színészeket meghazudtoló tehetséggel előadott versei. Az előadás után sikerült beszélgetnünk egy kicsit.
- Az első, ami talán a legaktuálisabb kérdés, olvastam a weboldalán, hogy jövőre, 2022-ben nem vállal fellépést és visszavonul alkotni. Ez azért alakult így, mert nagyon sok volt eddig, vagy van valami új terv fókuszban?
Igen, vannak mindenféle munkák, például készül egy regény, amihez elég sok energia kell és persze ezer apró cikk. Hozzá adódik, hogy szeretném nagyon átalakítani a fellépések rendszerét, hogy inkább kevesebbszer, de nagyobb közönség legyen. Általában ha valahova megyek, ott sikerüljön nagyobb befogadókapacitású helyekkel kapcsolatba lépni, mert igény az van rá, csak talán nem olyan jól működik a kommunikáció.
Az említett regény végtelen mennyiségű időt nyel be. Készül, de erről nem beszélnék annyira részletesen, mert nem szeretném eldumálni. Egyszer már megtörtént, az íróasztalban van azóta is. A regény egy maratonfutás, elég sok macera van vele, nagyon szeretném, hogy jövőre több levegőt kapjak ehhez.
A karantén előttig évi 160-180 fellépésem volt, és az sok.
- De idén is 80 körül jár …
Nem tudom pontosan, de sok, sok, sok..
- Több alkotót is ismerek - nem nevekről szeretnék beszélni - hanem az alkotás folyamatáról. Folyamatosan újabb és újabb gondolatok születnek, hogy sikerül ezt összeegyeztetni a környezetével?
Pont most olvastam egy kollégától, hogy hogy lehet úgy írni, hogy az embert percenként megkérdezik valamiről, például a kisgyermeke folyamatosan kérdésekkel bombázza. Biztos az én agyamban van valami deformitás, de ha én ilyen helyzetben nem írtam volna, akkor sose írtam volna...
Tényleg 5-6 gyerek futkorászott körülöttem, nem nagyon volt dolgozószobám, de hála a jó Istennek, nem zavart. Zenét is tudok hallgatni írás közben, szoktam is. Orrkifújás, pelenkázás, utána visszaülök bele és csinálom tovább, oda tudok rá figyelni. Marcell Proust mindig 5 szobát vett ki egy hotelben, 2-2-t a csendnek, a középsőben pedig ő gubbasztott. Ez alkat függő nyilván, úgy tűnik, szerencsés alkat vagyok.
Erre mondanám, hogy én asztalnál meghaltam volna. Yehudi Mehudint Magyarországon járva elvitték a New York kávéházba. Ott zenélt a cigány prímás, aki asztalról asztalra húzta, ez nagyon tetszett Yehudi Menuhinnak – aki improvizatív jazzzenét is játszott - és elintézték neki, hogy megkapja a prímás hegedűjét. A fiúk bárkit lekísértek, és így járkáltak asztalról asztalra. Kérdezték a nagy cigány prímást, hogy mit szól a nagy művészhez? - Hát ügyes, ügyes, de asztalnál meghalna. Én asztalnál meghaltam volna, ha nem tudok extrém helyzetekben alkotni. Ez tényleg egy nagy adomány.
- Ezek után adódik a kérdés, ha a munkamódszere a kisebb kiesések - visszazökkenések váltakozása, akkor hogy zajlik egy munkanapja?
Lehet, hogy figyelemzavaros vagyok, de tudok válltani, kapkodó figyelmem van. Egy író munkanapja nem annyira érdekes, reggel elkezd írni és este abbahagyja.
Én ezen belül szeretem váltogatni, megírok valamit gyorsan, közben bejönnek az e-mailek. Nincs olyan, hogy e-mail zóna, Facebook válasz zóna. Gyorsan, mikor írtam egy adagot, végigpörgetem a Facebookon a dolgokat, az időzítés nagy segítség. De amit írtak az olvasók, szeretek rá válaszolni. Megjönnek a levelek, felkérések, ezer apró dolog közbe-közbe. Ha nagyobb figyelmet igénylő munkára van szükség, ezeket a dolgokat kiszűröm. És vannak a fellépős napok, amikor elindul reggel otthonról az ember és késő este ér haza.
- Nagyon erősek, impresszívek a képek a Facebook posztok mellett, szinte egyenrangúak a versekkel. Azok saját fotók?
Adódik néha, már nagyon ritkán. A zömét innen-onnan halászgatom össze az interneten, kiírom, hogy honnan van, kinek a műve, ha tudom.
Vannak alkotók, aki csak a szöveget jelenítik meg, és akkor majd kiderül... gondolják. De a világunk is ilyen, engem nem feszélyez, ha valami tetszik, miért ne osszam meg? Az, hogy én hogy látok, az visszatükröződik azokban a mások látásában, amiket megosztok.
A költészet meghalt, nem olvasnak verset az emberek - mondták az egyetemen, depresszív és értelmiségies magatartást erőltetve ránk. De jött az Internet és kiderült, hogy rengetegen olvasnak verset, és nem csak könyvtárban. Más úton-módon jut el az emberekhez egy szöveg, egy vers, de akár 1 millió 200 ezer emberhez is, mint a legnépszerűbb posztom.
- Amikor ennyit ad valaki, akkor miből töltekezik?
Ami nagyon feltölt, az az imádság, azt nagyon óvom, hogy minden napra jusson belőle. Nyilván nem elegendőek a jelenlétre félretett órák. A család, a gyerekek, ezek is nagy bűvészkedések, hogy mindenkire jusson elég idő. Nyilván most már csak ketten vannak otthon, az egyetemista lányom reggel és este látjuk. Feleségemmel is meg kell teremteni a közös hangot.
Nagyon feltölt a kert most ilyenkor ősszel. Egészen elképesztő mennyiségű fügénk volt, most szedtem le a szőlőt, a diót is még össze kell szedni. Épp birsalmázik a feleségem nagy erőkkel. Ezek is mind nagy feltöltődés.
- Egy ekkora családot koordinálni kivülálló szemmel is lenyűgöző. Tudom, hogy a felesége mennyi mindent beletett, gondolom ez természetes volt akkor, amikor zajlottak a folyamatok. De utólag visszanézve nem tűnik ez egy nagy hegymászásnak?
De, mindenképpen. Van egy francia atya, aki azt mondja, hogy
a Gondviselés olyan, mint egy ejtőernyő: mindenkinek ott van a hátán, de csak az fogja megtapasztalni, aki ki is nyitja.
Aki nem nyitja ki, nem fogja soha megtapasztalni.
Nekünk ez volt a megtartó erő, lehetetlen helyzetből lehetetlenbe kerültünk, nem volt semmink. Most úgy tűnik, hogy egy ismert ember luxusa hogy van 6 gyereke, és nem egy jaguárt törölget eső után, hanem a gyerekei fenekét, neki ez a luxuskiadás. Egyébként valóban van bekerülése egy gyereknek, de nekünk semmi pénzünk nem volt. Mindig a kellő pillanatban történt valami, egy vadidegen ember kezességet vállalt, hogy kölcsönünk legyen; aztán egy ház, amit még a svájci frankos kölcsön elszaladása előtt el tudtunk adni mert valaki mindenképpen a mi házunkat akarta megvenni és így tudtunk építkezni; mindig megérkezett az a segítség. Sok olyan helyzet volt, amikor el is veszthettük volna egyik vagy másik gyereket. Volt hogy utcán szültünk, a negyedik gyermekünket, a MÁV kórház háta mögött, a Rippl-Rónai utca kellős közepén. Én elkaptam a popsijánál, Juli a hóna alatt.
Rengeteg ilyen eset volt, nem lehet az életet kockás papíron megtervezni.
ADL - Debrecenimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
