Jelenlegi hely

Digitális táborok Erzsébet módra

Offline játékok, kirándulás digitálisan, zene, mozgás.. szakemberek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, pedagógusok által összeállított programjavaslatok, játékok több korosztálynak.

A Digitális Erzsébet-táborokban a szülőknek, pedagógusokna, valamint a gyerekeknek is változatos, hasznos, vidám és figyelemfelkeltő online tartalmakat készít és állít össze az iskolákon kívüli elfoglaltságokhoz az Erzsébet Alapítvány. A cél, hogy egy helyen minél több praktikumot, információt és programjavaslatot találjanak a honlapra látogatók.

Élményprogramok a neten

A program kiemelt célja, hogy a gyerekek a táboroztatási időszakon kívül is találkozhassanak élményprogramokkal, a táborok sokszínűségével, valamint az érdeklődési körüknek megfelelő online tartalmakkal. Míg a gyerekeket a kézműveskedéstől az interaktív énekórán, koncerten át az altábori csapatkiáltások gyakorolásáig rengeteg program várja addig a pedagógusoknak, óvodai dolgozóknak, szülőknek a másik irányból segítenek. Olyan írásos, illetve mozgóképes tartalmakat biztosítanak nekik,  amelyek a hétköznapok hasznos szabadidő-eltöltést segíthetik. Az oldal gyűjtőoldalként is funkcionál, mind az ismeretszerzés, mind a szabadidő és a szórakozás tekintetében.

De kinek mit?

Iskoláknak

Javaslatok élménypedagógiai és fejlesztő játékokra, tanácsok és jó gyakorlatok tárháza: ötletek a tanórán kívüli időszakokra, a szabadidő tartalmas eltöltésére beltéren és kültéren egyaránt.

Óvodáknak

A legkisebbek számára játékok gyűjteménye és gyermekdalok, versek, mondókák válogatása. Kincskeresés, virágültetés, Ringató vagy táncos mozgásfejlesztés, Mesetévé… sok-sok hasznos link és ötlet egy helyen!

Szülőknek

Tippek a szabadidő tartalmas eltöltésére. Akár családi körben, akár a gyermekek által felügyelet nélkül is végezhető elfoglaltságok. Hol? A nappalitól kezdve a gyerekszobán át az udvarig. Önbizalomerősítés játékkal, közös sütés-főzés, találóskérdések… a közös program bármi lehet. A fő, hogy együtt!

Gyerekeknek

Unatkozol? Itt nem fogsz! Játszanál? Itt találsz hasznos és tartalmas tippeket! Vidámságra vágysz? Itt szórakozhatsz! Töltsd hasznosan a szabadidődet! Nézz meg mindent, próbáld ki az összeset!

Mozdulj!

Az egész családnak szóló online tartalmak a közös mozgáshoz. A TESO-k (Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak) az ottalvós táborok idejére a gyerekek nagy tesói lesznek, és jó tesók módjára foglalkoznak testvéreikkel. Most például rengeteg rövid tornázós videón keresztül.

Gazdag tartalommal otthon is megtalálható alapanyagokból készült tárgyak videóival várja még a Legyél Kreatív! esti mese tippekkel, videókkal a Mesetér, videókkal, egyedi zenei találkozásokkal a Zene(ktek) , tippekkel, cikkekkel az online játékokról szóló menüpontok is a látogatókat. A cél egy tábor nélkül is elérhető tartalmas, izgalmas nyaralás. A felület rendszeresen frissülő saját gyártású anyagokkal, játékötletekkel és további felületekre való átnavigálási lehetőségekkel gyarapszik napról napra.

 

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Jó hírünk van! Maszat és Hóchóc Debrecenbe jönnek!

Képzeld el, milyen lenne, ha a gyerkőcöd kedvenc meséje egy varázslatos színházi élménnyé válna! Most itt a lehetőség, hogy együtt fedezzétek fel Maszat kalandjait élőben!
Válaszd a szezonálist!

Válaszd a szezonálist!

Korábban természetes volt, hogy a boltok polcain vagy a piacokon csak szezonális zöldségek és gyümölcsök közül választhattunk. A mai fogyasztói társadalmunkban viszont már elvárás, hogy januárban is kapható legyen eper vagy paradicsom. Persze hümmögünk az árakon, na és persze az ízeken….
Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére