Jelenlegi hely

A családok lakásfelújításának felét kifizeti az állam, akár az egygyermekesekét is

Novák Katalin: Hárommillió forintig átvállaljuk a felújítási költséget már az egygyermekeseknél is.

Otthonfelújítási programot indít a kormány január elsejétől – jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint. 

A legalább egy gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségeinek, vagyis a kivitelezés és az anyag árának felét számla ellenében átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig.

– ismertette a program egyik új elemét. Ez a 2021. január elseje után megkezdett felújításokra vonatkozik majd.

Bármilyen felújítást tervez a család, a kormány ezt támogatja; legyen szó energetikai korszerűsítésről vagy a fürdőszoba, illetve a konyha, vagy az önálló otthon felújításáról – tette hozzá a miniszter.  Példája szerint egy hatmillió forintos otthonfelújításnál hárommillió forintot spórolhat meg minden gyermekes család.

Az otthonfelújítási program felülről nyitott lesz, a forrásokat az igényekhez igazítják.

– jelentette be Novák Katalin, azonban a részletszabályok kidolgozásáig türelmet kért, néhány héten belülre ígérve azok elkészültét. 

Azt mondta, már érdemes most megállapodni a felújítást vállaló szakemberekkel, mivel feltehetően sokan kívánnak majd élni a lehetőséggel.

A 2015-ben indított otthonteremtési program új elemének igénylésének nem feltétele a csok igénylése.

A kormány célja, hogy Magyarországon minden gyereket váró vagy nevelő családnak legyen biztos tető a feje felett, és azt szeretnék, ha mindenkinek könnyebb lenne gyermeket vállalni - hangoztatta. Hozzátette: ezért vezették be öt évvel ezelőtt az otthonteremtési programot, és ezért bővítik azt folyamatosan.

Emlékeztetett arra is, nemrég jelentették be, hogy az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalmát 27 százalékról 5 százalékra csökkentik január 1-jétől. Azok a családosok, akik igénybe veszik a csokot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor.

Példaként említette, hogy egy 30 millió forint plusz áfáért hirdetett lakás esetében 6,5 millió forintot spórolhat meg egy család az 5 százalékos áfával, emellett további másfél millió forintot visszaigényelhetnek. Ha tehát csokkal vásárolják az ingatlant, akkor összesen 8 millió forintot takaríthat meg ez a család - mondta Novák Katalin.

MTI - ADL-Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adventi koszorú-pánik - tippek,ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik: tippek, ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik? Jogosnak tűnik az első adventi vasárnap előtt. Gyors megoldások, ihletadó fotók... gyere, szemezgess, még van időd vasárnapig!
Karácsonyi trendkörkép 2020

Karácsonyi trendkörkép 2020

Avagy szivárványos úszógumis unikornis vagy monokróm sötétkék-arany díszek lesznek a fádon? Te mit választanál? Gyere, nézd meg a világ legnagyobb karácsonyi trend vásárát és a hazai kínálatot!
Mesék adventre – Hét ünnepváró történet

Mesék adventre – Hét ünnepváró történet

Mesélni és mesét hallgatni nagy ajándék kicsiknek és nagyoknak is. Ezek az értékes történetek segítenek ráhangolódni az ünnepekre, kiemelnek a hétköznapokból. Jó olvasást!
A karácsony nem marad el!

A karácsony nem marad el!

Ha nem is lesz olyan, mint a megszokott, attól még lehet szép és meghitt a karácsonyunk. Az ünnep öröme feltölt, erőt és reményt ad, amire most nagy szükségünk van...
Ugrás az oldal tetejére