Jelenlegi hely

Biborka a nyertes, második a kecskesajtos - Év fagylaltja 2021-ben is!

Az Év fagylaltja verseny azon kevés versenyek közé tartozik, mikor talán a közönség jobban jár, mint a nyertesek. Idén is izgalmas kreációk és kívánatos fagylaltok születtek. Lássuk, hova kell menni a nyertes fagyiért!

Aki minden nyertes fagyit szeretne megkóstolni, annak bizony idén nyáron Békéscsabától Balatonfüredig Gödöllőt érintve az egész országot át kell majd szelnie.

Év fagylaltja 2021-ben is!

Az Év Fagylaltja verseny megrendezésével a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének célja a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. Hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva az emberekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.

A tavalyi évhez hasonlóan a régiós elődöntők után - ahol kész fagylaltokkal kellett indulni – az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt, amikor a tanműhelyben kellett helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Az Év Fagylaltja versenyre idén a két kézműves kategóriában 63 fagylalt nevezett, mellettük a fagylalt alapanyag gyártók, forgalmazók kategóriájában 17 fagylalt mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

A döntőbe a kézműves kategóriákban 20 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük.

A nagyon erős mezőnyben a következő eredmények születtek:

„I.” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

  • Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: Bíborka – Fehér Gergő (Cafe One, Békéscsaba)

A Bíborka fantázianevű, chilis, szedres, csokis alkotás helyi alapanyagokból készült.

  • Ezüstérem: Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)

  • Bronzérem: Édes tejföl Cumberland mártással – Márton Brigitta (Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred)

„II.” „Erdő-mező ízei” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Idén, a 24. versenyen egy új kategóriában is nevezhettek a versenyzők: az Erdő-mező ízei kategóriában az "Egy a Természettel"  Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére idén olyan fagylaltokra volt kíváncsi a zsűri, melyek jellegzetes, meghatározó ízei Magyarország erdeiben és mezein megtalálható összetevőkből erednek.

  • Aranyérem: Rozmaringos-málnás étcsokoládé – Nagy László (Marcipán Cukrászda, Dunaföldvár)

  • Ezüstérem: Szelíd kender vad szederrel – Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)
  • Bronzérem: Mezei kakukkfütty – Reif Ferenc (Dock Cukrászda, Polgárdi)

„C” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

  • Aranyérem: Fehérkávé sós karamellel – Kádár Ferenc (m-GEL Hungary Kft.)
  • Ezüstérem: Caffé Corretto con Pistacchio – Szendrei Attila (PreGel Magyarország Kft.)
  • Bronzérem: Álom luxuskivitelben – Nagy László (Békás Kft.)

Különdíjak

A Közönségdíjat a Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal vittel el. A Szakmai szervezetek különdíját Mezei kakukkfütty kompozíció nyerte Reif Ferenc (Dock Cukrászda, Polgárdi) alkotása.

ADL - Debrecenimami

Forrás: MCI Sajtóközlemény

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Előzd meg az iskolai gondokat az oviban!

Előzd meg az iskolai gondokat az oviban!

Csúszdázni hason, hogy könnyebben írjon majd az iskolában? Futni kell, hogy jobban tudjon majd koncentrálni? Nagymozgástól a finommotorikáig, végigvesszük, mivel előzhetjük meg a tanulási nehézségeket, hogyan segíthetjük az iskolaérettség kialakulását.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére