Jelenlegi hely

ÉletTér tisztítás, avagy a házszentelés és a Vízkereszt hagyománya

"Békesség e háznak! És minden lakójának!” – szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak.
Mire való ez a szokás, miért jó házszentelőt tartani? 

A karácsonyi időszak végén, az új év kezdetén lehetőségünk nyílik arra, hogy életterünket, otthonunkat  megtisztítsuk az úgynevezett házszentelés szertartásával. Minden rendszeres emberi tartózkodásra szánt teret célszerű évente legalább egyszer megáldani, megszentelni.

Rossz lelkiállapot, viták, családi nézeteltérések rendszeres visszatérésekor kifejezetten üdvös a házszentelés, ugyanis a római katolikus vallás szerint a gonosz erőket is távol tartja, elűzi, nem engedi be őket, ezért is kerül az ajtófélfára az alább olvasható írás, illetve történik a katolikus pap által a ház, az élettér szenteltvízzel való körbehintése.

A római katolikus egyházban a január 6-án tartott vízkereszt, más néven epifánia (azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése) vagy háromkirályok az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának pillanatait kapcsolja egybe.

Az egyik a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a Karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése).
A másik, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, és Jézus első csodája a Kánai menyegzőn, ahol a vizet borrá változtatta.

Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe. A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart. Vízkereszt a farsang kezdete. Tehát jelenleg ez utóbbi időszakba léptünk.



A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik, emlékezvén Jézus megkeresztelkedésére. Vízkeresztkor ugyanis a katolikus egyház vizet szentel. A víz szentelése a szentelmények közül a “szentelő vagy konszekráló áldások” közé tartozik.
Ezzel a szenteltvízzel Vízkeresztet követően szokás - többek között - a lakások szentelése.

A házszentelésnél a pap vagy a családfő - amennyiben szentségek birtokában van - a megfelelő imádságok kíséretében szentelt vízzel hinti meg életterünket, és kéri az Úr oltalmát a lakásra és az ott élőkre, emellett felírja a megfelelő szöveget az ajtófélfára, mely 2019-ben így néz ki:
 

20†C†M†B†19


A három betű jelentése Christus Mensionem Benedicat!, azaz "Krisztus áldja meg e hajlékot!", elöl és hátul pedig a megszentelés éve látható.

Ha szeretnénk kérni otthonunk megszentelését, hívjuk fel a lakhelyünkhöz tartozó római katolikus plébániát vagy forduljunk kérésünkkel közvetlenül a plébános atyához.

 


Juhász Gyula - Vízkeresztre
 

Jövének távol, boldog Napkeletről

Három királyok, híres mágusok,

Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,

Kiről legenda és jóslat susog.

 

Ki született szegényen Betlehemben,

Kit megöletne Heródes király

S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve

Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

 

Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja

A Kisdedet, ki a jövő királya

S a csillagot, mely homlokán ragyog.

 

Ô édes, kedves. Bájolón gagyog

S egy pintyőkét néz, mely szent szelíden

A Szűz Mária vállán megpihen…

 


 

Baranyai-Vigh Mirtill   
- Monorimami -


Bevezető forrása: Magyar Kurír

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére