Jelenlegi hely

Debreceni bölcsődei felvételi jelentkezés

Tájékoztatónkból megtudod a debreceni bölcsődék felvételi és beiratkozás menetét.

Bölcsődei ellátásban azok a 3 éven aluli, Debrecen közigazgatási területén élő kisgyermekek részesülhetnek, akiknek szülei munkavégzés, tanulmányok vagy egyéb ok miatt napközbeni gondozásukat nem tudják biztosítani, illetve szociális vagy egyéb indok alapján bölcsődei gondozásuk-nevelésük szükséges.

Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye felvételi eljárása a 2023/2024. nevelési évre vonatkozóan

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásáról szóló 1997. évi XXXI. törvény kiemeli, az olyan kisgyermekek szociális vagy egyéb ok miatti felvételi lehetőségét, akiknek egészséges fejlődése érdekében szükséges a bölcsődei gondozás, nevelés.

Jelenleg azon családok jelentkezését várják, akik 2023. november 30-ig szeretnék megkezdeni a bölcsődei beszoktatást gyermekükkel.

Bölcsődei ellátást a szülő, gondviselő, törvényes képviselő mellett kérheti még a szülő hozzájárulásával:

  • körzeti védőnő,
  • a házi gyermekorvos, vagy házi orvos,
  • szociális illetve családgondozó,
  • gyermekjóléti szolgálat,
  • gyámhatóság.

A bölcsődei felvételnél előnyt élvez különösen az a kisgyermek,

  • akit egyedülálló (élettárssal nem rendelkező hajadon, nőtlen, elvált vagy özvegy családi állapotú) szülője nevel,
  • akivel együtt a családban nevelt kiskorú gyermekek száma a három főt meghaladja,
  • aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult,
  • aki családgondozásban részesül, és fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége

A gyermekek felvétele egész évben folyamatos. Jellemző az őszi, szeptemberi időpontra a dömpingszerű jelentkezés, így a férőhelyek 80-90 %-a, ebben az időszakban betöltésre kerül. Az érdeklődő szülők a tagintézményekben személyes találkozás alkalmával részletes tájékoztatást kapnak a bölcsőde vezetőjétől a felvételt érintő kérdésekről. Fontos tudni, hogy az eljárás megindításához bölcsődei felvételt kérő adatlap kitöltése szükséges, melyet a bölcsőde vezetője ad át a szülőnek.

Bölcsődei felvételi eljárás

A Debreceni Bölcsődék honlapján a „Tájékoztatók/ Közérdekű adatok/ Letölthető dokumentumok” menüpontban letölthetik a bölcsődei felvételhez szükséges nyomtatványokat és olvashatnak a felvételi eljárás jogszabályi előírásairól. A Bemutatkozás menüpontban szöveges tájékoztatók és virtuális bemutatkozó kisfilmek segítségével minden bölcsődébe betekintést nyerhetnek az érdeklődő családok. A szülők személyes megjelenés mellett tudnak élni a nyílt napok lehetőségével, valamint személyesen is igényelhetik a felvételhez szükséges nyomtatványokat a tagintézményektől. 2023. évtől igény esetén a nem debreceni lakóhelyű gyermekek ellátására is sor kerülhet az Intézményben.

A felvételhez szükséges:

  • Munkáltatói igazolás a szülők munkavégzéséről
  • Bölcsődei felvételi kérelem
  • Adatvédelmi tájékoztató és nyilatkozat
  • Sajátos nevelési igényű gyermekek felvételéhez a fogyatékosság típusának megfelelő Szakértői Bizottság véleménye  

Csatolandó okmányok speciális esetekben:

  • tanulói jogviszony esetén az oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási igazolás,
  • az illetékes munkaügyi központ igazolása a munkaerő-piaci képzésen való részvétel idejéről,
  •  a szülő betegsége esetén a háziorvos/szakorvos által kiállított igazolás,
  • egyedülállóság esetén a Magyar Államkincstár igazolása az emelt családi pótlék folyósításáról,
  • a rendszeres gyermekvédelmi támogatásról szóló határozat,
  • a családban nevelt három vagy több kiskorú gyermek esetén a Magyar Államkincstár igazolása az emelt családi pótlék folyósításáról
A kitöltött nyomtatványokat az első helyen megjelölt tagintézménybe kell visszajuttatni a tagintézményvezető részére 2023. április 28-ig.

Egy gyermek részére csak egy felvételi kérelem tölthető ki és az első helyen megjelölt tagintézményben kell leadni.
Kivételt képez a felsőjózsai városrészben épülő bölcsőde, amely esetében a kitöltött felvételi adatlapot – a felvételhez szükséges egyéb dokumentumokkal együtt – elektronikusan az intézmény e-mail címére (
bolcsode@intezmeny.debrecen.hu) kérjük eljuttatni a fent megadott határidőig.

 
ADL - Debrecenimami
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére