A vizsgálat során megtudtam, hogy úgynevezett kétszarvú méhem van amellett, hogy hátrahajló is, melyről már korábban tudtam. Ezután az orvoshoz intézett első kérdésem az volt, hogy ez milyen módon befolyásolja a későbbi gyermekvállalást. A válasza tömör volt, miszerint ha szeretnénk gyereket vannak erre mindenféle módszerek manapság. Az orvostól való hazatérésem után, első utam a “mindenttudó” internet felé vezetett (ezt később meg is bántam ). A témával kapcsolatban a legtöbb találat negatív és lehangoló dolgokról számolt be, így inkább abbahagytam a téma kimerítését és igyekeztem az olvasottakat kiverni a fejemből.
A férjemmel már 10 éve alkottunk egy párt, már többször beszéltünk a gyermekvállalásról. Az idő hosszúnak tűnhet, de mivel a szerelmünk tini szerelem, igy ez megmagyarázza, hogy miért vártunk ennyi időt. Egy hirtelen jött gondolattól vezérelve úgy döntöttunk, hogy elkezdünk a babaprojektre koncentralni. A méhproblémám ellenére nagyon szerencsés voltam, mert január közepén már megjelent a két csíkocska, mely nagy örömöt hozott az életünkbe. Az esküvő dátuma már ki volt tűzve, igy nem láttuk semmi akadályát, hogy végre családot alapítsunk. Mondanom sem kell, hogy én voltam a világ legboldogabb menyasszonya, pocakomban a hatodik hónapot betöltött lakómmal és oldalamon a szeretett férfival. Utólag azt mondom a tudatalattim is nagyban befolyásolta a döntést, mivel mégiscsak ott motoszkált bennem, hogy ezzel a kétszarvú méhhel sokáig kell-e várnunk a gyermekáldásra?
A terhességem nyugodt és kiegyensúlyozott volt, semmi émelygés, rosszullét nem kínzott, a kis pocaklakóm imádott utazni. A 12 hetes ultrahangon az ultrahangos szakember megnyugtatott, hogy semmi gondot nem fog okozni a kétszarvú méhem, ahogy ő fogalmazott a “baba megcsinálja a neki szükséges helyet”. Ezek után már nem is gondoltam arra, hogy bármi rossz történhet. Élveztem a terhességem minden percét.
Nagyon gyorsan eltelt a kilenc hónap, alig fogtam fel, hogy babát várok és már a szülőszobán voltunk. Amilyen gyorsan telt a kilenc hónap, olyan gyors és kalandos volt a szülésem.
Szeptember elején úgy döntöttünk a párommal, hogy még haza utazunk a családhoz (ami két órás út volt), mert szülés után egy ideig erre nem lesz lehetőségünk.A döntés mellett szólt az is, hogy szeptember 23-ra voltam kiírva, emiatt nyugodtan elutaztunk. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy mi lesz ha beindul a szülés, de gyorsan el is vetettem a gondolatot.
Hétfő reggel indultunk vissza Debrecenbe, mivel időpontom volt NST vizsgálatra. Hajnalban már erős derékfájásra ébredtem, de úgy gondoltam amiatt, mert nem a megszokott ágyban aludtam. A visszafele vezető úton már a hasam is elkezdett fájni és az órára pillantva öt percenként éreztem a fájásokat. Összeségében nyugodt voltam, a férjemet sem akartam megijeszteni, de ő látta amint egy-egy pillanatban kicsit erősebben kapaszkodom az ülésbe. Igyekezett gyorsabban haladni, de nem száguldozni. Amint megérkeztünk a városba, bepakoltuk az előkészitett kórházi pakkomat és elindultunk a Kenézy kórházba. Még elviselhető fájások gyötörtek, a magzatviz nem folyt el, így még beültem egy NST vizsgálatra. A nővér izgatottan megkérdezte, hogy vannak fájásaim, mire én nyugodtan feleltem, hogy igen, de még akkor sem tudatosult bennem, hogy ebből akár szülés is lehet, hiszen még van időm a kiírt dátumig.
Ezek után már ideje volt az orvosomnál is jelentkeznem. Közöltem, hogy öt perces fájásaim vannak, mire ő nagy ügyet nem csinált belőle, kicsit úgy tűnt nem vesz komolyan és hazaküldene,(valószínű nem úgy néztem ki, mint aki szülni készül) de mivel megkérdeztem, hogy ezenfelül még mire várjak, úgy döntött megvizsgál. Nagy meglepetésére már 2 ujjnyira tág voltam. Ezek után időm sem volt jóformán megijedni vagy bestresszelni. Közöltem a férjemmel a nagy hírt, aztán végigtelefonáltam a családot és aztán felkísértek a szülészetre. Mivel nagy volt a nyüzsgés a szülészeten - hirtelen minden baba egyszerre szeretett volna világra jönni - kicsit várakoznom kellett. A fájások nem voltak vészesek, így nem is panaszkodom a várakozásért. A folyóson sétálva szembe találtam magam egy éppen akkor szülő sorstárssal, de jobbnak láttam nem figyelemmel követni a folyamatban lévő eseményt, már csak azért sem mert hamarosan én voltam a soron következő. Dél körül szóltak, hogy elfoglalhatom a felszabadult szobát. Amint vízszintes pozícióba kerültem, egyre intenzívebb összehúzodások jöttek, de ennek ellenére nem féltem, hogy mi vár rám, csak az járt a fejemben, hogy a következőkben az a dolgom hogy nyomjak. A nagy bátorságomhoz nagyban hozzájárult az epidurális érzéstelenítés is, ami segített kicsit pihenni szülés előtt, egy kis erőt gyűjteni az igazi munkára.
Az orvos fél 2-kor döntött úgy, hogy ideje kitolni a babát. A szülés 15 perc alatt lezajlott. A babám nagyon kiváncsi volt a nagy világra, igyekezett kifele. Jóformán észre sem vettem és már a karjaimban volt a kis hajas babám. Szavakkal nem tudnám megfogalmazni az érzéseket amik bennem kavarogtak abban a pillanatban, de a büszkeség határozottan ezek között volt. Büszke voltam a csöppségemre, mert társam volt abban, hogy mihamarabb túljussunk az egészen. Mindennap amikor ránézek az jut eszembe, hogy ő épp annyira vigyázott rám, mint én ő rá ♥ Nyugalom és elégedettség árasztott el, a felhőtlen boldogság mellett, amikor 38 hét után a karjaimba foghattam a pici lányomat Amirát. A férjem szemében megcsillanó örömkönnyek mindent elárultak.
A kórházból való hazatérésünk után két hétig minden zökkenőmentesen ment, de aztán a kólika minket sem kimélt. Nagyon szenvedtünk, elsősorban azért mert iszonyú rossz volt látni mennyire kínozzák a hasi görcsök a csöppségünket. Minden egyes új görcsoldószer kiprobálása előtt felcsillant a remény, hogy talán az új szer beválik, de sajnos semmi sem vált be. Körülbelül 6 hetes korában szépen elmúlt és végre nem hajnalban feküdtünk le. Azóta szépen fejlődünk, jókat alszunk és várjuk az első fogacskák kibújását. Végiggondolva az eseményeket arra jutottam, hogy valahol van egy védőangyalom, aki végig vigyázott rám, kezdve a babám fogantatásától, a 9 hónapon át, egészen a szülésig. Talán a védőangyalom most is engem figyel a gyönyörű szemeivel, miközben leirom a történetünket és van egy olyan érzésem, hogy a neve Amira. ☺☺☺
Dr. Püsök-Kocsis Erzsébet története
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
