Jelenlegi hely

Üveghegyeken innen (vagy már azon is túl?) - Majoros Gyula kiállítása

2018. április 7-én új kiállítás nyílik a Vojtina Bábszínházban.

2018. április 7-én, szombaton 14.00 órakor kezdődik Majoros Gyula az Üveghegyeken innen (vagy már azon is túl?) című kiállítása a Vojtina Bábszínházban. A tárlatot Antal Péter, műgyűjtő és Majoros Gyula nyitja meg.

Majoros Gyula
Fotó: Vojtina Bábszínház

Az anyagból alkotás útját járva a műanyag kerül középpontba. A Vojtina kiállító terébe álmodott fantáziavilágban a műanyag több formája, minősége megjelenik, legyen az lágy, rugalmas, kemény, áttetsző, vagy éppen levegős.

Majoros Gyula kortárs képző- és iparművész. Fest, szobrászkodik, zenél, az épített terek egyedi tervezője, bábszínházaknak bábokat, díszleteket álmodik színpadra, táncszínházak jelmezeit, tereit tervezi, performanszok sorát alkotja és éli művésztársaival. Minden megnyilvánulásának eredője – legyen az klarinét, ecset, vagy véső – az élet örömének keresése, a megtapasztalt „lényeget” játékossá és humorossá tenni. Ars poeticája szerint a világfelfedezés csakis a játékosságon keresztül vezet, igazán csak akkor hiteles számára valami, ha a játékból indul, vagy ott ér véget.

A kiállítás 2018. május 22-ig látogatható (hétfő-péntek: 9-től 17 óráig, szombat-vasárnap: 9-től 12 óráig)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére