Jelenlegi hely

Újra elérhetőek a Debrecen Városi Segélyalap támogatási lehetőségei

Fűtési gondok? Magas az áramszámla? Újra igényelhető anyagi támogatás a Városi Segélyalapból. 2020 tavasza óta nyújt anyagi támogatást, most a háborús veszélyhelyzet okozta gazdasági, energiaválság, valamint ennek hatására nehéz helyzetbe került debrecenieknek. De ki pályázhat és milyen támogatásra? Hogyan működik a rendszer?

Adományok és városi támogatás

2022. október 10-e óta újra igényelhető a segélyalap nyújtotta támogatás, melyet Debrecen önkormányzata indított útnak évekkel ezelőtt. Az alap felülről nyitott, folyamatosan várják az adományokat.
Az önkormányzat folyamatosan támogatja a segélyalapot, de érkeznek felajánlások magánszemélyektől és cégektől is. Ez az élelmiszerek, tárgyak mellett komoly pénzbeli segítséget is jelent.

Ki lehet jogosult a támogatásra?

A kérelmezők köre azon lakossági fogyasztók, akik 2021. január 1. napját megelőzően már bejelentett debreceni állandó lakóhellyel rendelkeznek és

a) akiknek a havi villamos energia, vagy a havi földgáz fogyasztása meghaladja a kedvezményes mennyiséget,

b) akik tűzifát vásároltak 2022. július 15. napját követően

és a családban élők egy főre számított havi jövedelme - a kérelem benyújtását megelőző hónapban - eléri a 88.801.- Ft-ot, de nem haladja meg a 115.500.- Ft-ot, egyedül élő esetében meghaladja a 100.201.- Ft-ot, de nem haladja meg a 130.300.- Ft-ot.

További információk a Városi segélyalap felhívásáról ITT olvashatóak.

A kérelmeket egy szakmai testület véleményezi és tesz javaslatot, melynek tagjai DMJV Önkormányzata, DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja, valamint a Debreceni Karitatív Testület képviselője. A kérelmekről a Debreceni Karitatív Testület elnöki tisztségét betöltő Hajdúdorogi Főegyházmegye dönt.

A támogatás mértéke

a) a villamos energia, vagy földgáz fogyasztáshoz nyújtott támogatás 2022. október 1. és 2023. április 30. között, maximum 6 hónap időtartamra állapítható meg
aa) családban élők esetében: havi 7.000.- Ft,
ab) egyedül élők esetében: havi 8.000.- Ft összegben,

b) tűzifa vásárlás esetében a számlával igazolt költség 30 %-a, maximum 30.000.- Ft,

A támogatás egy összegben kerül kifizetésre postai úton vagy bankszámlára utalással.

A támogatás igénylése

A leggyorsabban Debrecen város honlapján is lehet regisztrálni és e-mailben kérvényezni a támogatást.
De természetesen írásban, postai úton is lehetséges, ez esetben a Hajdúdorogi Főegyházmegyének címezve (4025 Debrecen, Petőfi tér 8.) kell benyújtani a pályázatot.

A kérelem benyújtásának határideje: 2023. március 31. napjáig, illetve a Debrecen Város Segélyalapban rendelkezésre álló keretösszeg felhasználásáig folyamatos.

Adományokat is örömmel fogadnak

A Debrecen Város Segélyalapba a következő számlainformációkkal lehet adományozni:

Az elkülönített bankszámla neve: DMJV-DEBRECEN VÁROS SEGÉLYALAP
Elkülönített bankszámla száma: 11738008-15461009-11440008
A számlatulajdonos neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat
A számlatulajdonos címe: 4024 Debrecen, Piac utca 20.

Regisztráció, további információk a Városi Segélyalapról ITT olvashatóak.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére