Jelenlegi hely

Te mit kívánnál, ha lenne három kívánságod? Új előadás új helyen a régi Vojtinával

Új előadásra készül a Vojtina Bábszínház az új helyén. A mese nem is olyan messze, a Tisza világában játszódik, szerepel benne egy halacska, három kívánság, a nagyravágyó feleség... na melyik mese lehet, kitaláljátok?

Új előadás új helyen

November 20-án, vasárnap 10.00 órakor mutatja be közönségének új előadását,  A halász meg a nagyravágyó felesége címmel a Vojtina Bábszínház a Kossuth utca 1. szám alatt található épület Szabó Magda Pódiumtermében.

A produkció alkotói a Tisza világába helyezték a halászról és annak kapzsi feleségéről szóló népmesét, melynek látványvilága nagyon izgalmas, és garantáltan lebilincseli majd az érdeklődőket.

Az előadás próbafolyamata nagy kihívást rejtett magában, ugyanis a munkafolyamatokkal párhuzamban kellett a Kossuth utcai épületbe költöztetni a produkciót.
Ennek eredményeképpen ezzel a bemutatóval fogja felavatni az új játszóhelyét a Vojtina Bábszínház.

Te mit kívánnál, ha lenne három kívánságod?

Halász Péter és a felesége egy Tisza menti kis faluban tengetik a mindennapjaikat egy szem fiuk társaságában. Halász Péter halászatból tartja el a családját, de a fogás napról napra szerényebb – Halászék adóssága viszont egyre nagyobb. Egy nap Halász Péter egy partra vetődött halacskát talál a folyóparton. Megsajnálja és visszadobja őt a vízbe. A habokból kisvártatva a Halkirály emelkedik ki, és jótettéért megjutalmazza Pétert három kívánsággal. A halász családja anyagi biztonságát kéri a Halkirálytól, de amikor Péter felesége megneszeli, hogy maradt még kettő kívánságuk, ennél jóval többet akar…

A halász meg a felesége izgalmas történet az emberi mohóságról és telhetetlenségről. Széles körben ismert és közkedvelt mese, többek között olyan neves írók dolgozták fel korábban, mint a Grimm testvérek vagy Alekszandr Szergejevics Puskin.

A Vojtina Bábszínház előadása magyarországi környezetbe helyezi a történetet, felhívva a figyelmet a magyarországi folyóvizek pusztulására.

Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

Interjú (részlet): https://www.vojtinababszinhaz.hu/hir/alkotoi-interju-a-halasz-meg-a-nagyravagyo-felesege

,,Magát a történetet a Tisza világába helyeztük, és a legnagyobb kérdés az volt, hogy hogyan jelenítjük meg annak pusztulását. Az ötlet pedig az volt, hogy a teljes fényesség jelenti azt, hogy minden rendben van, majd a fények ritkulása mutatja meg azt, hogy mi emberek az ipari halászattal tönkretesszük a folyót, és annak élővilágát. A fények tehát szépen lassan, a folyó szennyezésével együtt elsötétülnek. Konkrétan elvesszük a fényeket a folyóból, és a természetből.”

(Markó Róbert, az előadás rendezője, interjúrészlet)

Állatbarátságok - Új előadás a Játszószínházban

Aki a játszószínházba látogat el ezen a vasárnapon, szintén újdonsült előadást láthat, hiszen az előző héten bemutatott Állatbarátságok című kamarajátékot tekintheti meg. 

Ennek az előadásnak az érdekessége, hogy népmeséink állatfiguráiból, az ő történeteikből áll össze a produkció szövegvilága, de olyan szabadságot enged meg a kisgyermekeknek, melynek megélésére egy hagyományos szerkezetű mesében nincs mindig lehetőség.

Az előadás lazasága, kötetlensége, játékossága a képek, a hangok és a mozgáselemek izgalmas együttesével alakul ki.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére