Jelenlegi hely

Szeptember 11-ig kérhető az ingyenes HPV-oltást, nem csak a lányoknak

Szeptember 11-ig kérhetik a szülők gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást, melyet az iskolaorvos ad majd be.

Szülői beleegyezés alapján azok a tanulók, akik betöltötték 12. életévüket és adott évben megkezdték az általános iskola 7. osztályát (7. évfolyamát), a HPV elleni védőoltást ingyenesen igénybe vehetik.

A HPV szinte minden embert érint, a nők és férfiak is átesnek rajta legalább egyszer életük során. Ez a vírus felelős a daganatos betegségek kialakulásának 5-6 százalékáért. Magyarországon évente 400-500 nő és ugyanennyi férfi hal meg olyan daganatban, amelynek kialakulásáért a HPV vírus a felelős. Bár a szervezet általában képes segítség nélkül is legyőzni a vírust, nem alakul ki ellene védelem, ezért van szükség az oltásra.

A szülőknek írásban kell nyilatkozni arról, igénylik-e a védőoltást a gyermeküknek. A vakcinát az iskolaorvos adja be. A teljes védettséget kialakító oltási sorozat két HPV-oltásból áll. Ezt legalább fél, legfeljebb egy év különbséggel lehet beadni. Az első oltás idején 15. életévüket betöltött tanulók 3 oltást kapnak.

Tévhit, hogy csak a lányokra veszélyes

„Nemzetközi vizsgálatok bizonyítják, hogy a fiatalokban az immunválasz jóval erősebb, a szexuális élet megkezdése előtt beadott HPV-oltás pedig lényegesen hatékonyabb, ezért adják Magyarországon hetedikes korban” - nyilatkozta korábban a Hvg-nek Póta György, házi gyermekorvos.

A fiúk is többszörösen érintettek, ráadásul nagy szerepet játszanak a fertőzés terjedésében is.

Így a saját egészségük védelmén túl a fiúk oltása a lányoknál jelentkező daganatos megbetegedések miatt is fontos: bevonásuk az oltási programba nem kevesebb mint további 40 százalékkal csökkentheti a méhnyakrák, valamint a hüvely és a szeméremtest megbetegedéseinek kockázatát.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére