Jelenlegi hely

Sok a munka a világítással az első adventi gyertyagyújtásig

Folyamatosan szépül az adventi fényekben pompázó belváros, egyre népszerűbb program karácsony környékén.

Az első ünnepélyes adventi gyertyagyújtást– advent első vasárnapján – december 3-án tartják a Nagytemplom előtt Debrecen karácsonyfájánál, s ekkor kapcsolják majd fel a díszkivilágítást is. A fények várhatóan vízkereszt napjáig, 2018. január 6-ig világítanak.

Ahhoz, hogy ez a sok égő a helyére kerüljön, idén már október 16-án elkezdték az idei debreceni karácsonyi díszkivilágítás előkészületi munkáit. A díszkivilágítást összesen mintegy 170 ezer fényforrás adja, míg Debrecen karácsonyfáján 16 ezer 500 fényforrás lesz. A debreceni karácsonyi díszkivilágítás költségeit az önkormányzat viseli, míg gépekkel, eszközökkel és humán erőforrással segítik a díszkivilágítás elemeinek felszerelését a városban működő vállalkozások közül többen.

A 2017-es karácsonyi díszkivilágítás újdonsága egy világító óriásgömb lesz, melyben le lehet majd ülni.

A Piac utca teljes hosszában a Kossuth tértől a Petőfi térig, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, a Kálvin téren, a nyugati kiskörúton, a Szent Anna utcán, a Darabos utcán, a Burgundia utcán, a Sumen utcán, a Simonffy utcán, a Hal közben is gyönyörködhetünk majd a díszkivilágításban.

A Burgundia és a Sumen utcán csillagok láthatók majd fénycsóvákkal, míg a Debrecenhez tartozó külső városrészekben – Kismacson, Nagymacson, Bánkon, Dombostanyán és Józsán harang alakú díszek kerülnek.

A Kossuth téren az Aranybika szállótól a Nagytemplomig tartó szakaszon – összesen kilencven fán – is LED-égőket helyeznek el. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már teljes mértékben energiatakarékos, a hagyományos izzóknál lényegesen nagyobb élettartamú és fényerejű fényforrások alkotják a debreceni karácsonyi díszkivilágítást.

 

A Piac utcán idén is látható lesz a népszerű fényfa és a fényszökőkút is. A 2015-ben és 2016-ban telepített összesen 14 darab harsonát fújó stilizált angyalfigurát a Nagytemplomtól a Csonka templom vonaláig telepítik a sétálóutca villamossín feletti részére. A Tisza István utca fölött 7 karácsonyi fénygömböt helyeztek el.

 

 

 

Forrás: Dehír, Fotó: Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére