Jelenlegi hely

Önkéntesek Éjszakája Debrecen – Május 18.

Az országban elsőként rendezik meg az Önkéntesek Éjszakáját Debrecenben. Egy este, ahol megismerheti bárki az önkéntesség különböző területeit és lehetőségeit. Civil és egyházi szervezetek bemutatkozása, izgalmas programok, koncert várja a látogatókat 17.00 órától.

A rendezvény célja, hogy segítsen, hogy mindenki megtalálja a számára tökéletes önkéntességet vagy iskolai közösségi szolgálatot. Az este során rengeteg fogadó szervezettel lehet megismerkedni, akik érdekes interaktív programokkal készülnek.
 

A Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület 2017. nyarán indította el a Debreceni Aktív Fiatalok (EFOP-1.3.5-16-2016-00191) elnevezésű projektjét, melynek egyik elemeként az országban elsőként megrendezik az Önkéntesek Éjszakáját. A HAHA egy 1996-ban Debrecenben létrejött nonprofit civil szervezet, mely megalakulásától kezdve szerves részét képezi a régió civil szektorának.

A rendezvény központi helyszíne az Ifjúsági Ház, ahol programokkal várnak mindenkit. A résztvevők bérletet nyerhetnek a Campus Fesztiválra.

 

Az Ifiházon kívül több fogadó szervezet saját székhelyén, irodájában készül az estére:

  • A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió székháza (Simonyi u. 14.) szintén ezen a napon 17 órától kitárja kapuit és színes programkavalkáddal várja az érdeklődőket.

Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a szervezet sokrétű munkájába: drogprevenció, idősellátás. míg együttműködő partnereik kézműves-foglalkozással és terápiás munkakutyák bemutatójával várja a rendezvényre érkezőket.

A programok között lesz pingpong, tollaslabda, ugrálóvár és pónilovaglás is. De akár a vércukorszintjét és a vérnyomását is ellenőriztetheti bárki. A szomjazó, éhező látogatókat büfével várják ezen a rendezvényen, ahol még a vattacukor is ingyenes lesz.

20 órakor a Lángolócsigák látványos műsora, majd 20.30-tól pedig az Emma Undressed zenekar koncertje lesz.

  • Az este folyamán megnyitja kapuit és színes családi programokkal vár a Máltai Játszótér is a Lehel utcán.

 

  • A Köz-Pont Egyesület a Debrecen Plázában található irodájában 17.00 – 22.00 óra között szntén színes programokkal várja az érdeklődőket.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére