Jelenlegi hely

Ökojátszóteret kapnak a Tócóskertben lakók

A fából készült játékok mellett ivókút és szelektív hulladékgyűjtő is lesz a játszótéren, ami a tervek szerint három hét múlva készül el.

A régi fém mászókák mellett hamarosan új játékok sorakoznak a Kishegyesi és az István út közötti parkban. Egy 870 négyzetméteres játszóteret építenek. A bérházak közötti zöld területen munkagép dolgozott.

Kép: Felújítják a régi tócóskerti játszóteret

 

- A lakosság többször jelezte, hogy igényük van egy modern játszótérre, amely sok játékelemmel rendelkezik. Ez a kisgyermekes családoknak óriási segítséget jelent. Ki kell emelni, hogy ez nem csak igazi modern, EU-konform játszótér, hanem egyben ökojátszótér is – mondta Varga András,  a Fidesz önkormányzati képviselője.

A kisebb és a nagyobb gyerekek is találnak majd kedvükre való játékot a kerítéssel körbekerített játszótéren. Képesné Domokos Csilla, az AKSD Kft. szóvivője azt mondta, igyekeztek úgy kialakítani a parkot, hogy játékos formában a környezettudatosságra is felhívja a gyerekek figyelmét. A leendő gyermekparadicsom nem csak azért öko, mert fából készült elemek lesznek benne.

Kép: A leendő játszótér terve

 

- A játszótér területén belül is lesznek szelektív hulladékgyűjtő szigetek, a vegyes hulladékgyűjtése szolgáló edényen kívül. Továbbá a játékokat is úgy terveztük meg, hogy valamilyen szinten a gyerekek játék közben is érezzék a környezetvédelem fontosságát – nyilatkozta Képesné Domokos Csilla, az AKSD Kft. szóvivője.

A játszóteret az ott található eszközök állagmegóvása érdekében kerítéssel veszik majd körül és meghatározott nyitvatartási időben látogathatják. A szervizútról széles járdát építenek ki a játszótérig, lesz benne ivókút, folyami homokkal borítják be a talajt, a környezettudatosság jegyében pedig szelektív hulladékgyűjtőket is kihelyeznek majd. Az AKSD azt tervezi, hogy a fogadó teret, az ott található padokat, asztalt lefedik a későbbiekben.

A 13 millió forintos beruházást az AKSD finanszírozza. A tervek szerint a gyerekek legkésőbb három hét múlva birtokba vehetik az új tócóskerti játszóteret.

 

Forrás: www.dehir.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére