Jelenlegi hely

Nyitott kiállításépítés a MODEM-ben

Aki kíváncsi, milyen egy szögletes szivárvány, hogyan épül egy modernséggel foglalkozó kortárs kiállítás, mi az az installálás, milyen egy állapotfelmérés, november 14-én (kedd) 10 és 18 óra között megtudhatja, amennyiben ellátogat a MODEM-be!

Rendhagyó kezdeményezésként nyitott kiállításépítésre várjuk az érdeklődőket a művészeti központ 2. emeletén, a Billentyűk – Blattner Géza kísérleti bábszínháza az avantgárd Párizsban című tárlaton, amelynek a megnyitója november 18-án (szombat) 16 órától lesz. A belépés ingyenes.



Blattner Géza kiállítás a MODEM-ben

A 20. századi európai avantgárd bábszínház és a hazai modern bábművészet megteremtője, a debreceni születésű Blattner Géza munkásságát, valamint a párizsi kortársak munkáit, az avantgárd művészet nagy korszakát mutatja be a Billentyűk című tárlat. Gyerekeknek és pedagógusoknak egyaránt felejthetetlen élményt kínál a MODEM általános és középiskolásoknak szóló, a tanmenethez szorosan köthető kiállítása, amely november 18-tól látogatható.

A Vojtina Bábszínház, a Csokonai Színház, a Déri Múzeum, a MODEM, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet együttműködésének eredményeként megvalósuló kiállítás és programsorozat jól illeszthető akár az irodalom, történelem, etika (erkölcstan), akár a rajz- és művészettörténet órák anyagaihoz, miközben a 21. századi technika eszközeit alkalmazva befogadható és izgalmas élményeket nyújt a mai fiatalok számára.

A város által kiemelten támogatott tárlathoz bábszínházi előadás- és művészetpedagógiai programsorozat is kapcsolódik. Mindezeken túl két tananyaghoz több szállal kötődő pályázatot is kiírtunk, melyeket megtalálhattok a MODEM és a Vojtina Bábszínház honlapján is.

Minden kedden művészeti foglalkozással egybekötött bábelőadásokra várjuk az óvodás, általános és középiskolás csoportokat 10.00, 12.00 és 14.00 órai kezdettel, előzetes bejelentkezés alapján. A csoportok kedvezményes, 200 forintos jeggyel vehetnek részt a művészetpedagógiai és bábszínházi előadást is tartalmazó alkalmakon. Regisztráció: a jelentkezes@modemart.hu címen. Ugyanezzel a címmel a felnőtteket havonta egy csütörtök este várjuk rendhagyó, bábelőadással kísért tárlatvezetésre.

A 2017-es foglalkozások időpontjai a következők lesznek:

Gyerekeknek:
November 21. (kedd) 10.00, 12.00, 14.00 óra
November 28. (kedd) 10.00, 12.00, 14.00 óra
December 5. (kedd) 10.00, 12.00, 14.00 óra
December 12. (kedd) 10.00, 12.00, 14.00 óra
December 19. (kedd) 10.00, 12.00, 14.00 óra

Felnőtteknek:
November 23. (csütörtök) 18.00 óra
December 14. (csütörtök) 18.00 óra

 

Kép: Vojtina Bábszínház

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére