Jelenlegi hely

NI Hungary Kft. óvodaprogram

A NI Hungary Kft. 2011-ben indította el óvodaprogramját, amelynek célja, hogy optimális feltételeket teremtsen a gyermekelhelyezésben munkavállalói számára. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót a Tócóskerti Óvodában 2015. március 4-én.

A National Instruments (NI) debreceni leányvállalatánál az átlagéletkor jelenleg 33 év, így a munkatársaik egyre növekvő részét érinti a munka és családalapítás összehangolásának kérdése. A vállalat 2011-ben először felmérte az ezzel kapcsolatos igényeket, majd intenzív közreműködésükkel kialakította a kisgyermekek elhelyezésének optimális feltételeit elősegítő „NI Ovi"-programot.
Összetett szempontrendszer szerint a cég telephelyéhez közeli Tócóskerti Óvodára esett a választás, amelyet az NI a program indulásának évében 7 millió forinttal, 2012-től kezdve pedig évi 4 millió forinttal támogat. Ebből a forrásból csoportszobák, vizesblokkok, kültéri létesítmények újultak meg, valamint új játékokat is beszereztek – mondta el Báthory Csabáné, az óvoda vezetője.

Papné Gyöngyösi Katalin, a DMJV Egyesített Bölcsődei Intézményének vezetője azt is elárulta, hogy 2013-ban e sikerek szolgáltatták az ösztönzést egy hasonló együttműködés kialakításához. Az „NI Bölcsi"-program nem egyetlen bölcsőde, hanem mind a 12 tagintézmény támogatására irányul, így a National Instrumentsnél dolgozó szülők a számukra legmegfelelőbb intézményben helyezhetik el gyermekeiket – nem meglepő módon a munkahelyhez való közelsége miatt eddig az Angyalföld téri bölcsőde bizonyult a legnépszerűbbnek.

Az infrastrukturális segítségnyújtás mellett a cég átfogó oktatási koncepcióval is hozzájárul ahhoz, hogy a jövő leendő mérnökeit megtalálják. A 2009-ben elindult Mentor Program eddig elsősorban az általános és középiskolás korosztály számára kínált gyakorlatias tanulási élményeket, azonban az „NI Ovi" bebizonyította, hogy már a kisgyermeket is érdemes bevezetni a tudományok világába. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott a sajtótájékoztatón, külön örül annak, hogy nem csak fiúk, hanem kislányok is érdeklődnek az efféle játékos tanulás iránt.

Széles Diána alpolgármester példamutatónak nevezte az NI tevékenykedését a városban, hiszen gazdasági téren Debrecen egyik vezető cégéről van szó, s emellett ez egy olyan vállalat, amely a társadalmi szerepvállalásból is jelentősen kiveszi részét (családbarát munkahely, kerékpárutak fejlesztése, adományok osztása, stb.). Azt is hozzátette, önkormányzat az elkövetkező 5 évben nagyfokú intézményfelújításokat tervez, és megköszönte, hogy a National Instruments ebben is segíti a cívisvárost.

 

Forrás: debrecen.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére