Jelenlegi hely

Mi történik, ha túlcsordul a Balaton? 3D-s domborzati térkép az Agórában

Az Agóra Tudományos Élményközpont hazánkban az elsők között készítette el azt a 3D-s dom- borzati térképet, amelyet a kaliforniai UC Davis Egyetem kutatói fejlesztettek ki, a legegysze- rűbb gyerekkori játékot ötvözve a földtudománnyal. Mozgásérzékelők és vetítés segítségével létrehoztak egy „kiterjesztett valóság-asztalt”, ahol a homok felszíne megelevenedik és élő, mozgó térkép jön létre.

A Homokozó 2.0 a kézzel alakított homokbuckákból igazi domborzatot varázsol. Az Agóra új eszközével a látogatók megépíthetnek egy ismert domborzatot, vagy saját tájat is kialakíthat- nak, sőt még esőt is előidézhetnek. A homok felszínét folyamatosan pásztázza egy infrakamera, amely így pontosan letapogatja a homokozó felszínét. Ezt a domborzatot a pro- jektor már topografikusan, szintvonalakkal és színekkel együtt vetíti vissza a homokra, létre- hozva egy 3D-s domborzati térképet. A domborzat nemcsak a hegyek és völgyek lejtését és ki- szögelléseit szemlélteti, ezzel közelebb hozva a topográfia tudományát, hanem mederként is szolgál a benne folyó virtuális víznek. A domborzat letapogatása után a szoftver kiszámolja, hogy egy adott mederben hogyan folyik a víz, majd azt a magasságvonalakkal együtt levetíti a homokra. Ebből a látogató mindössze annyit érzékel, hogy a keze alatt formálódó tájon hul- lámzó tavak és sodró folyók alakulnak ki. A Homokozó 2.0-val testközelből megtapasztalható a földfelszín és a víz kapcsolata, az érdeklődők megeleveníthetnek olyan földtörténeti eseménye- ket, mint a hegyek felgyűrődése, a szigetek emelkedése és süllyedése, de átélhetik akár a Bala- ton keletkezését is.

Az Oliver Kreylos tervei és szabad felhasználású szoftvere alapján az Agóra által készített inter- aktív eszköz kiválóan alkalmas földrajzi és térképolvasási ismeretek elsajátítására, emellett pe- dig remek szórakozás. A Homokozó 2.0-ról készült video itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=62Sz0XK-D0Q

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére