Jelenlegi hely

Könyvünnep és születésnapok a Debreceni Ünnepi Könyvhéten

Könyvünnep Téreynek

Térey János debreceni születésű kortárs magyar költő, író születésének 50. évfordulója tiszteletére, hagyományteremtő szándékkal kerül első alkalommal megrendezésre a Térey Könyvünnep. A programokkal, eseményekkel és a könyvek köré szerveződött vásárral is tisztelegni kíván a város és a szervezők Térey alkotásai és személyisége előtt.
A programok, az emléktábla avatás, emlékiratainak bemutatója, séta verseinek helyszínein, látogatás egykori iskolájába, a Tóth Árpád Gimnáziumba, színházi felolvasóestek hozzák közelebb hozzánk kivételes szellemét.

Debreceni Ünnepi Könyvhét

A júniusban elmaradt könyvvásár egyedi hangulatát szeptemberben már nem olyan könnyű visszahozni, hiszen nem az iskola vége, hanem az egész iskolaév lebeg felettünk, de attól még ünnep lesz ez a könyveknek és olvasni szeretőknek. Sajnos annyi gyerekprogram sincsen mint a megszokott, és az Olvasóligetet sem találják idén a kisebbek.

A 2018-as Debreceni Ünnepi Könyvhét a Csapó utcán

De idén is várnak a titkokkal teli faházak, és négy napon át tartó könyvvásár az új helyszínen, a megújult Dósa nádor téren. A nagy múltú Móra Kiadó is kerek születésnapos ebben az évben, 70 esztendős. Gyerekkönyv klasszikusaik mellett új kiadványokkal is várják a családokat. Természetesen most is lesz majd a házak között elmaradhatatlan dedikálások, író – olvasó találkozók, megannyi program.

A Térey Könyvünnep programjai

2020. 09. 10. 17.00 - A debreceni cívis múlt őrzői – Péterfia és Szentlászlófalva Helytörténeti kiállítás megnyitója

Méliusz Juhász Péter Könyvtár, második emeleti kerengő
Kiemelt hangsúlyt kap a tárlaton Térey János kinek írói munkásságában különösen fontos szerepe volt a szülővárosnak, a régi, Szentlászlófalvi Kétmalom utcai családi háznak.
A kiállítás 2020. szeptember 26-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

2020. 09. 12. 11.00 - Kriterion, 50 éve!

Méliusz Juhász Péter Könyvtár, földszinti előadó
Egy legendás kiadót köszönt Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, a kiadó vezetői és díszvendégek jelenlétében: filmbemutató, könyvbemutatók és vásár

2020. szeptember 12. 14.00 - Séta Szentlászlófalván Térey János emlékére

Találkozás helye: Péterfia és Eötvös utca sarka (Ibolya sörözővel szemben)
Részvételi díj: 1500 Ft / fő, fizetendő készpénzben a helyszínen
Várhatóan 2 és fél órás barangolás Debrecen óvárosában, a 800 éves Szentlászlófalván régi cívis házak, legendás kiskocsmák és hajdanvolt kézműves műhelyek nyomában. Hely- és kultúrtörténeti érdekességek, Térey János költő-író emlékei. A sétát a szervező Térey János személyes közreműködésével tervezte még két éve. A felolvasásokkal tarkított közös helytörténeti séta ötletének tragikus halála vetett véget. A sétát az író emlékének és hátrahagyott szeretteinek ajánlja.
A résztvevők száma korlátozott, így a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött ( exploredebrecen@gmail.com)
Idegenvezető: Erdei Nóra (Explore Debrecen)

2020. 09. 12. 19.00 - Térey50 / Kemény István, Kollár Árpád, Száraz Miklós György

Irodalmi est; Házigazda: Juhász Anna; Közreműködnek a Csokonai Színház művészei.
Déri Múzeum, Díszterem
Társszervező: Petőfi Irodalmi Múzeum

2020. 09. 13. 16.00 - „A Kétmalomtól a Szent Annáig”

Városi séta Térey János versei nyomán
Találkozó: Szent Anna utca-Piac utca sarok
A sétát vezeti: Pogrányi Péter és Veress Dániel; Szerkesztette: Balajthy Ágnes, irodalomtörténész
Vers: Vékony Anna színművész

2020. 09. 13. 19.00 - Káddis Térey Jánosért

Kölcsey Központ, bálterem
Priger Zsolt és Törőcsik Franciska előadása; Debreceni ősbemutató a szépirodalom és a kortárs elektronika segítségével.
A Kaddist 11 hónapon át mondják az elhunyt szerettekért, de mi mondjuk mindig-mindenkor Jánosért, a debreceni születésű költőóriásért, a humoros barátért, a kegyelmet nem ismerő repperért, az építészetrajongó struktúraépítőért, a botanikus kertek rajongójáért, a 24/24 órás emberért.
A belépés díjtalan!

2020. 09. 13. 16.00 - „A Kétmalomtól a Szent Annáig”

Városi séta Térey János versei nyomán
Találkozó: Szent Anna utca-Piac utca sarok
A sétát vezeti: Pogrányi Péter és Veress Dániel; Szerkesztette: Balajthy Ágnes, irodalomtörténész
Vers: Vékony Anna színművész

2020. 09. 14. 17.00 - Emléktábla-avatás Térey János szülőházánál
Kétmalom utca 17.

2020. 09. 14. 18.00 – Könyvbemutató: Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai

Déri Múzeum
Résztvevők: dr. Szirák Péter irodalomtörténész és Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója
Közreműködnek a Csokonai Színház művészei.

2020. 09. 14. 20.00 – „Őszi hadjárat” felolvasóest

Déri Múzeum
Az est szerkesztő-rendezője Mészáros Ibolya; Szereplők: Bakota Árpád, Hajdu Imelda, Mészáros Ibolya

Programok a Dósa nádor téren

2020. szeptember 12. szombat 14:30 – Könyvbemutató: Isten nekünk háttal 1914-1918

A könyvet a szerző, Vetési Tamás Csaba és Csarkó Imre történész mutatja be.

2020. szeptember 12. szombat 16.00 – Könyvbemutató:

Harcos Bálint: Halandzsarablók
Találkozó Harcos Bálinttal, a könyv szerzőjével, és Turi Lillával, a könyv illusztrátorával; A helyszínen dedikálásra is lesz lehetőség!

2020. szeptember 12. szombat 16:00 – Könyvbemutatók:

Könyvek a Szekuritáté árnyékáról
A Szekuritáté célkeresztjében és a Szigorúan ellenőrzött evangélium I-IV. könyveket Molnár János történész (Szeged) és Nagy Mihály Zoltán történész (Nagyvárad) mutatja be.

2020. szeptember 12. szombat 17:30

György Attila székelyföldi író Debrecenben
A József Attila-díjas író könyveit Csinta Samu újságíró társaságában mutatja be.

2020. szeptember 13. vasárnap 11:00 - Kettős könyvbemutató

Beszélgetés Kemenes Henriette: Odú és Ozsváth Zsuzsa: Előző részek c könyvek nagyváradi szerzőkkel

2020. szeptember 13. vasárnap 13.00 - Kettős könyvbemutató

Zalán Tibor és Balázs F. Attila kettős könyvbemutatója
Zalán Tibor: Papírváros és Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok című köteteit a szerzők mutatják be a cívisvárosban.

2020. szeptember 13. vasárnap 16.00 - Könyvbemutató

Álmait az ember - Szöllősy Tibor kárpátaljai író legújabb kötetének bemutatója

2020. szeptember 13. vasárnap 16.00 - Könyvbemutató

Középkori magyar veretek
A Déri Múzeum és gyűjteményei című sorozat hetedik kötetének bemutatója

2020. szeptember 13. vasárnap 17.30 - Könyvbemutató

Erdély újranemesítése – Csinta Samu újságíró könyve

2020. szeptember 10. 17.00 - Versműhely a Zöld kilincsben (vol. 23.)

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, belső udvar
A Versműhely azoknak szól, akik szívesen megosztanák saját írásaikat, publikálással kapcsolatos tapasztalataikat, vagy legalábbis a másoktól elhangzó szövegekre vonatkozó benyomásaikat.
A Versműhelyt Áfra János költő-szerkesztő vezeti.

Rendezvényeinken az aktuális járványügyi előírásokat maximálisan betartjuk és betartatjuk, és erre kérjük vendégeinket is!

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére