Jelenlegi hely

Kisközösségek és magánszemélyek is pályázhatnak a debreceni támogatásokra

Több mint 20 millió forint áll rendelkezésre.

Debrecen városa 2017-ben is lehetőséget biztosít a városban működő kulturális, civil szervezetek, ifjúsági csoportok és sportolók támogatására. Az Új Főnix Terv Gondoskodó város program keretében a különböző alapokban idén összességében 20,4 millió forint áll rendelkezésre Széles Diána és Komolay Szabolcs alpolgármesterek tájékoztatása szerint.

Újdonság idén, hogy a Civil Alapra az eddigieken túl a városrészekben szerveződött kisközösségek is pályázhatnak működési támogatásra.

Ez az új lehetőség azért fontos, mert ezek az egyesületek a támogatás nélkül nem tudnának értékes, a városrészek megtartó erejét erősítő programokat szervezni.

Információk a 2017. évi pályázatokról

• A pályázat elektronikusan kerül meghirdetésre, megtalálható lesz a megújult debrecen.hu honlapon és a civilek.debrecen.hu honlapon.

• A pályázatatás elektronikusan zajlik a civilek.debrecen.hu honlapon. Ezáltal a pályázók gyorsan és egyszerűen beadhatják a pályázatokat.

• Az idei évben ismét van lehetőségük a pályázóknak működési költségeik fedezetére pályázatot benyújtani a Sportfeladatokra és Civil Alapra.

• A pályázatok benyújtásához segítség kérhető a Civil Információs Centrumban, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, Debreceni Művelődési Központban, valamint a Kulturális Osztályon.

• A pályázók a pályázati program teljes költségének legfeljebb 50%-ra pályázhatnak, azonban az önrésszel önkormányzatunk felé nem kell elszámolniuk.

• Pályázatokat a 2017. évben megvalósuló programokra lehet benyújtani.

• A pályázatokat 2017. március 17 – 2017. április 18. 16.00 óráig lehet benyújtani.

Pályázati területek

KULTURÁLIS ALAP

1. Művészeti, közművelődési, közgyűjteményi és tudományos programok támogatása.

2. Debrecenhez fűződő művészeti és tudományos kiadványok megjelentetésének támogatása.

Pályázók köre: a városban élő és a várossal aktív kapcsolatot tartó előadóművészek, alkotóművészek, tudományos kutatók, művészeti csoportok, a városban működő kulturális intézmények, szakmai szervezetek, egyesületek, alapítványok, gazdasági társaságok.

CIVIL ALAP

1. Hagyományőrző, értékteremtő, valamint városrészi rendezvények, programok támogatása.

2. Kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez kapcsolódó programok támogatása (a kisebbségi kultúrák megismertetése a többségi társadalom tagjaival népszerűsítő rendezvények keretei között)

3. Civil együttműködések támogatása, amely a szervezetek közötti kooperatív – egyeztető – együttműködő tevékenységekre irányulnak (fórumok, találkozók, képzések, kerekasztal tárgyalások szervezése, rendszeresen megjelenő közösségi, információs kiadvány megjelentetése).

4. Városrészekben működő kis közösségek, helyi aktivitások működési támogatása.

Pályázók köre: debreceni székhelyű civil szervezetek (egyesület, alapítvány), egyházi szervezetek.

IFJÚSÁGI ALAP

1. Debreceni fiatalok identitását erősítő programok, melyek keretében megvalósul a közösségi identitás erősítése, valamint a kulturális és környezeti örökség megőrzése.

2. A helyi ifjúságon belüli kohézió kialakítását, illetve más korosztályokat összekötő párbeszédet elősegítő programok.

3. A kreativitás, innováció és tudástranszfer népszerűsítését megcélzó programok.

4. A kulturális és rekreációs szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés megteremtésével a társadalmi befogadás előmozdítását segítő programok.

Pályázók köre: Debrecen város ifjúsági életében résztvevő civil szervezetek (egyesület, alapítvány), egyházi szervezetek, intézmények, gazdasági társaságok.

SPORTFELADATOK

1. Szabadidősport (kiemelkedő szabadidős és egészségkárosultak részére rendezett sportrendezvények szervezésére és azokon való részvételre, sportszervezetek működési költségeinek (sportfelszerelés, bérleti díj, rezsiköltségek, nevezési és tagdíjak, engedélyek, licence díjak, könyvelési és banki költség, edzői díjak) támogatására)

2. Nemzetközi és utánpótlásversenyek, olimpikonok felkészülésének támogatása (kiemelt nemzetközi és hazai sportrendezvények szervezésére és azokon történő részvételre, valamint nemzetközi és hazai kiemelt sportrendezvényekre történő felkészülésre, sportszervezetek működési költségeinek (sportfelszerelés, bérleti díj, rezsiköltségek, nevezési és tagdíjak, engedélyek, licence díjak, könyvelési és banki költség, edzői díjak) támogatására)

Pályázók köre: Debrecen város sportéletében résztvevő civil szervezet (egyesület, alapítvány), gazdasági társaság, köznevelési intézmény.

Ösztöndíjak

Debrecen kiemelt feladatának tekinti a sport és a kultúra támogatását. Nemcsak a város civil szervezeteit, hanem Debrecen hagyományaihoz híven a tehetségek támogatását is felvállalta az önkormányzat két ösztöndíj adományozásával.

Békessy Béla sportösztöndíj:

• Az ösztöndíj olyan debreceni sportszervezetben versenyző egyéni- vagy csapatsportágban résztvevő, amatőr vagy hivatásos felnőtt, vagy legidősebb utánpótlás korosztályba tartozó sportolóknak adható, akik olimpián, paralimpián, világjátékokon, világ- és Európa-bajnokságokon, világkupákon kiemelkedő eredményeket értek el.

• A 12 hónapos ösztöndíj segíti Debrecen legkiválóbb sportolóinak felkészülését legyen szó akár olimpiai, akár nem olimpiai sportágakról.

• A pályázatban szereplő eredményeket az országos szövetséggel hitelesíttetni kell.

• A pályázati felhívás megtalálható lesz az új www.debrecen.hu honlapon, valamint a civilek.debrecen.hu honlapon.

• A pályázatokat 2017. március 17- 2017. április 18. 16.00 óráig lehet benyújtani két példányban a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályára.

Cívis Talentum ösztöndíj:

• Az ösztöndíj nettó 50 ezer forintos havi összeget jelent, ami egy éven keresztül jár a díjazottaknak. Bármely Debrecenben tanuló középiskolás jelentkezhet az ösztöndíj pályázati felhívására, aki nemzetközi eredménnyel rendelkezik.

Fontos határidők

A pályázati felhívást 2017. március 29-én hirdetik meg kerül a www.debrecen.hu honlapon, valamint a civilek.debrecen.hu honlapon.

A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályára kell benyújtani 2 példányban. 

A pályázat beadási határideje: 2017. május 2. (kedd) 16.00 óra.

Forrás: dehir.hu I Fotó: illusztráció

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!