Jelenlegi hely

Kangasüti projekt

Nem kell megijedni, nem kenguruból lesz a sütemény, de a kenguruknak is köze van hozzá. Pontosabban a Kangáknak. Kíváncsi vagy a részletekre, esetleg Te is sütnél?

#kangasutiprojekt

A KangaMamik és mindazok, akik szimpátiából, köszönetképpen szeretnék, most egy kis sütivel megörvendeztethetik a debreceni mentősöket és a szülészetek dolgozóit. 

A Kangasüti projekt április 26-án, vasárnap lesz, erre a napra várják a kész sütiket.

Az ötlet és a lelkesedés, amivel az akciót szervezi, Weisz-Kovács Andreának, a debreceni Kangatraining edzések vezetőjének köszönhető. Céljuk, hogy a  a mentősök, a debreceni szülészetek és az újszülött osztályon dolgozók áldozatos munkáját megköszönjék a sütiken keresztül.
A KangaMamik összetartó csapatától nem áll messze a segíteni akarás, gyakran vesznek részt jótékonysági akciókon, vagy szervezik azt akár maguk.

Jótékonysági flashmob a KangaMamikkal 2018-ban

FONTOS hogy a:

  • maximális higiéniai feltételek mellett, maszkban és kesztyűben sütünk (gondolom ez nem probléma, vicces fotókat is gyűjtenénk közben:)
  • és olyan zárható, fertőtlenített dobozba csomagoljuk a süteményeket, amit nem várunk vissza. A dobozra kívülről ragaszthatunk/írhatunk kedves idézetet, üzenetet, rajzot.
  • Bármilyen süti tökéletes, Andi egyszerű muffint fog sütni, mert saját bevallása szerint azt ritkán rontja el.

A sütiket április 26-ára (vasárnapra) kell elkészíteni, másnap kora reggel "indulnak útra".

Csatlakoztok?

Írjatok ANDINAK Facebook oldalán üzenetet a további részletekért!

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére