Jelenlegi hely

Ingyenes, élményközpontú foglalkozások ötödikeseknek

Ingyenes, élményközpontú foglalkozásokkal várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség (FIT) Programja az ötödikes tanulókat már Debrecenben is.

Kilencedik képzési központként nyílik meg Debrecen belvárosában a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség (FIT) Programja.

Az ötödik osztályos tanulók – szülői ajánlással – november 20-ig jelentkezhetnek a decemberben induló ingyenes képzésekre.

Az iskola mellett végezhető, élményközpontú foglalkozásokon a mindennapi élethez kapcsolódó témákat játékos, gyakorlatorientált módon dolgozzák fel a diákok.

Öt évvel az indulást követően Veszprém, Szolnok, Pécs, Miskolc, Kecskemét, Budapest, Beregszász és Sepsiszentgyörgy után most Debrecenben nyit képzési helyszínt a fejlődni vágyó ötödik osztályosok számára a MCC Fiatal Tehetség Programja.

A FIT Program a közoktatás mellett működő, egyedülálló képzési forma, amely felső tagozatos diákoknak nyújt iskolán kívüli tehetséggondozást.

„A kiválasztási folyamat végén 25 debreceni gyermek erősítheti az eddig 700 fős FIT-es kisdiákok táborát” – mondta Constantinovits Milán, az MCC Fiatal Tehetség Programjának szakmai vezetője.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.

A program felkelti és növeli a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket. A FIT-nek köszönhetően a diákok megtanulnak például újraéleszteni, a pénzzel bánni, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával, sőt, még a jövőkutatás rejtelmeibe is betekinthetnek. A gyerekek szemléletformáló fejlesztéseken is részt vehetnek, így terápiás állatokkal való foglalkozáson, konfliktuskezelési tréningen vagy a fogyatékkal élők világát megismertető érzékenyítő találkozásokon is.

A Fiatal Tehetség Program az otthoni tanulást lehetővé tevő digitális oktatási anyagokra és minden második szombaton személyes jelenlétet igénylő, játékos foglalkozásra épül. Ezen kívül beszédközpontú angol nyelvóra és további közösségi programok színesítik a FIT által kínált lehetőségeket.

A program saját pszichológuscsapattal dolgozik, és olyan neves szakértők is segítik a tehetségfejlesztő munkát, mint Dr. Bagdy Emőke és Dr. Kádár Annamária szakpszichológusok, akik egyben a Fiatal Tehetség Program védnökei. Az MCC a gyermekek szüleivel is szoros közösségi kapcsolatot ápol, rendszeresen előadásokat, szakmai összejöveteleket szervez számukra.

Az ötödikesek most még csatlakozhatnak a Fiatal Tehetség Programhoz. Jelentkezni – szülői ajánlással – november 20-ig lehet a Program honlapján keresztül.

A jelentkezés után a diákok egy válogatón vesznek részt. Amennyiben a vírushelyzet a személyes alkalmak megtartását nem teszi lehetővé, a képzés teljes mértékben távoktatásos formában valósul meg.

ADL - Debrecenimami

Forrás: mcc.hu; Fotó: MCC Facebook oldala

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére