Jelenlegi hely

Ilyen lesz a zöld Debrecenben: színes és virágos!

Már az idei szezontól más lesz a látvány a virágágyakban. Debrecenimami-interjú Kuhn Andrással, a város főkertészével.

Kuhn András, Debrecen főkertésze (Fotó: portal.debrecen.hu)

Kuhn András tájépítész 2015 decembere óta Debrecen főkertésze. Bár budapesti születésű, feleségével és lányaival szívesen költözött ide, és meg is szerette a várost. Sőt kedvenc helyei és fái is vannak itt.  

Másfél éve Ön Debrecen főkertésze, előtte sok ideig üres volt ez a poszt. Mire a legbüszkébb az eddigi munkából?

Talán a legnagyobb eredmény az, hogy a hivatalon belül csoportszintről felemelkedett osztályszintre a munkánk – ez azt jelenti, hogy több embert foglalkoztatunk Debrecen zöldterületeinek fejlesztése érdekében.

Hamarosan óriási fejlesztések indulnak a városban – lehet-e már tudni, milyenek lesznek a kialakítandó zöldterületek az Intermodális központ és a Dósa nádor tér környékén?

A főpályaudvarnak már kész vannak a tervei, nagyon impozáns látvány lesz a „zöld” is: színes és virágos. A Dósa nádor tér átalakítása kapcsán még csak a tervpályázat zárult le, de az biztos, hogy „parkolóhelyből” belvárosi parkká alakul. Mindkét helyen törekszünk a megfelelő arányokra, lesznek egybefüggő gyepes részek is, de funkciójuk szerint is működniük kella területeknek.

Milyen virágokat ültetnek ebben a szezonban? Várhatók újdonságok?

Pont most dolgozunk az idei szezon növénylistáján, ami messzemenően újító lesz az eddigi évekhez képest. Magasabbak lesznek az egynyári növények, az eddigi 20-30 cm-es helyett 60-80 cm-es, sőt e feletti virágokat is nagy számban helyezünk ki. Eddig az ágyásokat inkább a katonás rend jellemezte, most inkább lágyabb, játékosabb lesz az elrendezésük. Ez lesz jellemző például a Kossuth téren, Déri téren, Árpád téren is. A Petőfi térről a virágágyakat – a hamarosan induló beruházás miatt – átcsoportosítjuk a Kálvin térre, ahol így gyönyörű látványban lehet majd részük az arra sétálóknak.

Fotó: Magánarchívum

Van kedvenc területe a városban, aminek tervezésével kifejezetten szeret foglalkozni?

Nagyon szeretem a Békás-tavat és a Stadion környékét, amelyet még főkertészségem előtt én terveztem. Jó látni azt, hogy a tervezőasztalon elképzelt dolgok működnek, és hogy szeretik is ezeket a helyeket az emberek. A belvárosban nagyon szeretem a Déri teret. De vannak kedvenc fáim is. Például a Petőfi téren a nagy platán, vagy a Holló János utca és a Bem tér tölgyfái. Az Egyetem sugárúton az oszlopos tölgysor is gyönyörű – ez egyébként ritkaság, igazi kuriózum. 

Fotó: epiteszforum.hu

Ön nem debreceni születésű. Magánemberként megbarátkozott már a várossal?

Abszolút. Budapest belvárosában születtem és nőttem is föl és Debrecenben is a belvárosban élek a családommal – mindannak ellenére, hogy tájépítészettel foglalkozom. Debrecenben sokkal könnyebb élni, mint a fővárosban. Minden adott a kényelmes élethez, amit egy nagyváros biztosíthat, de kisebbek a távolságok és nincs olyan nagy zsúfoltság.

A családjából hozza a kertészeti, tájépítészeti vonzalmat?

Erős a családunkban a környezet szeretete és az ezzel való foglalkozás: édesapám, két nagynéném és egy nagybátyám is ilyen területen dolgozik.

Saját kertjét hogyan alakítja ki?

A saját kert nálunk egy nagy teraszt jelent, ahol dézsákban vannak növények. Van bennük virág, zöldség és vadabb növények is. Idén lila, rózsaszín, fehér árnyalatokban gondolkodunk a gyerekekkel.

A nagyerdei játszóteret éppen fejlesztik. Az ottani növényvilágban lesz változás?

Számottevő nem. Ott évelő növények vannak, ezeket pótoljuk, kiegészítjük, frissítjük. Amire idén koncentrálunk, hogy jobban el legyen szeparálva természetes „sövénnyel” a sétáló út és a gyerekek területe. A tóhoz is direkt azért nem vezet kijelölt út, mert a gyerekek ösztönösen vonzódnak a vízparthoz, és azon keresztül pillanatok alatt kiszaladhatnának odaa játszótérről, ami veszélyes lehetne.

Fotó: epiteszforum.hu

Fontos, hogy gyerekeink tiszteljék a körülöttünk lévő flórát. Hogyan vezethetjük erre rá őket?

Édesapám, azaz a lányaim nagypapája kertjében van minden. Zöldség, gyümölcs, virágok, fák. Ott például az unokák pontosan tudják, hogy mihez szabad és érdemes hozzányúlniuk, és mihez nem. Nagyon jó séta közben is beszélgetni – mesélni a természetről nekik. Az otthoni „teraszberendezésbe” is bevonjuk őket, már a tervezéskor is, a boltban pedig ők is választanak virágokat, növényeket, amiket együtt ültetünk ki.

Járt a közfoglalkoztatottak által művelt kertészetben, Debrecenben.

Már a tavalyi évben nagyon szép eredményeket tudtak felmutatni. Az általuk nevelt egynyári virágokat óvodáknak ajándékozták, amiket a gyerekek ültettek ki az ovikertekbe. Ennek nagy sikere volt, ezen felbuzdulva idén már két fóliasátorba ültettek növényeket, és fűthető üvegházuk is van.

Tervez-e a város valamilyen tematikus kertet, esetleg tankertet gyerekeknek?

Az Új Főnix Terv keretében a Zöld város programban tervezünk közösségi kerteket: kifejezetten a célból épülnek majd magaságyásos területek, hogy civil közösségek, de akár óvodák is ott tudjanak kertészkedni. A Vénkertben és a Libakertben valósulhatnak meg leghamarabb ezek a kezdeményezések, ezek terveztetése hamarosan indul.  

Sinka Judit / Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére