Jelenlegi hely

Hatszáz millióból szerveznek programokat a szegény családoknak

Szegény gyerekeknek és szüleiknek szerveznek programokat 600 millió forintból a következő két évben. Az anyukák és apukák a gyereksegély program részeként azt is megtanulhatják, hogyan fejlesszék a gyermekeik tudását. Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű, bihari kistérségében szerdán indult a felzárkóztatási program.

- A szülőknek az szokott a legtöbb gondot okozni, hogyan tölthetik el okosan a szabadidejüket, milyen mondókát, dalokat, dalos játékot tanítsanak a gyerekeknek, mit meséljenek nekik. Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni a foglalkozásokon – mondta  Szántó Zoltánné bölcsődevezető.

A speciális baba-mama klubokat, családi napköziket és ifjúsági programokat 29 településen szervezik meg két éven át. A gyerekek nem látnak pozitív mintát, mivel a legtöbb helyen nem dolgoznak a szülők. A szemléletükön igyekeznek változtatni.

- Ha a szülőknek nincsen munkahelye, a gyerek nem érzékeli, hogy a napnak van egy bizonyos ritmusa. Ezt próbáljuk a programon keresztül egy kicsit befolyásolni – hallhattuk Csörszné Bagdi Ildikót, a program szakmai vezetőjét.

A gyereksegély programot bemutató tájékoztatón Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt mondta, 2014-től is folytatódnak a hasonló programok – de hosszabb időtartamban.

- Ezek a két-három éves programok még hatékonyabbak lehetnének, ha mondjuk 4-6 éves időintervallumban futnának. A korai nevelés, a gyerekkorban történő beavatkozás esetében a huzamosabb munka hozza meg az eredményt – nyilatkozta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

A kiválasztott települések intézményeiben most indul a munka, országszerte 32 ezer hátrányos helyzetű családhoz jutnak el a szakemberek.

 

Forrás: dehir.hu
 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére