Jelenlegi hely

Hároméves az Agóra Tudományos Élményközpont

2015. február 10-én nyitotta meg kapuit Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpont. A születésnap alkalmából rengeteg programmal és izgalmas kalandokkal várják az érdeklődőket. 

Az Agóra egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatalok figyelmét a műszaki ismeretek és a természettudományok felé irányítsa. Az élményközpont lehetőséget teremt arra, hogy a diákok a hagyományos iskolai keretek közül kilépve sokkal élményszerűbben és kalandosabban, maguk tapasztalhassák meg a tudományos jelenségeket.

Fotó: Agóra

Az Agóra mai sajtótájékoztatóján Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere hangsúlyozta: „A természettudományos oktatásnak nagy jelentősége van napjainkban, hiszen a tudományos fejlesztések a jövő motorjai és a legtöbb innováció ezen a területen születik. Ha lépést akarunk tartani a világgal, akkor szükségünk van olyan jól képzett szakemberekre, akik ezen a téren fejtik ki tevékenységüket. Az Agórát azért hoztuk létre, hogy a fiataloknak játékos formában, élményszerűen tudjuk bemutatni ezeket az ismereteket, reményeink szerint felkeltve az érdeklődésüket a természettudományos tárgyak iránt.”

A keleti régióban egyedülállónak számító intézmény „játékparkja” folyamatosan bővült az elmúlt években, hogy minél izgalmasabb, szórakoztatóbb módon közelíthessék meg a természettudományos témaköröket.

Tavaly óta például egy 3D nyomtatóval is találkozhatnak itt azok a látogatók, akik kíváncsiak arra, hogyan készülnek digitális modellekből háromdimenziós tárgyak, vagy láthatnak táncoló 3D-s szellemképeket plexipiramisok közepén.

Az élményközpont harmadik születésnapján nyitja meg képzeletbeli kapuit az előző év legfontosabb Agórás fejlesztésével létrejött VR bázis, ekkor próbálhatják ki az érdeklődők először a Virtuális Valóság szerteágazó lehetőségeinek bemutatására szolgáló új eszközöket. „Célunk továbbra is a folyamatos megújulás – emelte ki Somogyi Béla ügyvezető igazgató. – Az új eszközeink, játékaink beszerzésénél és fejlesztésénél fontos szempont, hogy azok megfeleljenek a kor kihívásainak és a természettudományos ismereteket látványosan és hitelesen közvetítsék. A most megnyíló VR bázison a tudomány megismerésének új útjai tárulnak elénk, a látogatók repülhetnek szabadon, bejárhatják az egész Földet vagy felfedezhetik az emberi testet.

Fotó: Agóra

Az Agóra ismeretterjesztő programkínálata is időről-időre megújul: a látványos kísérleti bemutatók, planetáriumi előadások és filmvetítések valamint interaktív foglalkozások egyre népszerűbbek az iskolai csoportok és a családok körében egyaránt. Évente körülbelül 400 iskolai csoport és 12-14 ezer egyéni látogató fordul meg az élményközpontban, és évről-évre nő azoknak az alkalmaknak a száma, amikor az Agóra „házhoz viszi” a tudományt: iskolákban vagy különböző rendezvényeken tartanak az élményközpont szakemberei kísérleti bemutatókat vagy előadásokat.

Az Agóra szülinapján, 2018. február 10-én, szombaton – a hagyományokhoz híven – rendhagyó programok és izgalmas kalandok várják a látogatókat az élményközpontban. Az érdeklődők többek között megtudhatják, hogyan alakulnak ki a szivárványok és a délibábok, hány fok van a világűrben, és hogy viselkednek ott, az extrém hidegben a különböző anyagok. Kockák, hengerek és más testek segítségével hangokat csalhatnak ki az Agóra high-tech elektro- akusztikus hangszeréből, kipróbálhatnak jó néhány lebilincselő logikai játékot vagy éppen megfigyelhetnek egy szumórobot-harcot. Beléphetnek a szitakötők misztikus világába, megtudhatják, hogyan csinálhatnak vákuumot a konyhában vagy bekapcsolódhatnak az Agóra nyomozós játékába és megkereshetik egy titkos elixír leírását.

Részletes program itt!

A tudományos élményközpont ezen a napon kedvezményes jeggyel látogatható. A szülinapi belépő ára gyerekeknek és felnőtteknek egységesen 900 Ft/fő.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére