Jelenlegi hely

Hangszert a kézbe! – Extra rendezvénysorozat Debrecenben

A tavalyi nagy sikerű kezdeményezés után, ám új elemekkel kiegészülve Hangszert a kézbe - EXTRA! címmel – az országban egyedülálló módon megszervezi a Debreceni Művelődési Központ és a Hangszeresek Országos Szövetsége - HANOSZ a rendezvénysorozatot 2018. március 20–24. között a DMK Belvárosi Közösségi Házában.

A Hangszert a kézbe! – Extra rendezvénysorozatról, valamint A könnyűzene debreceni jövőjéről 2018. március 19-én Komolay Szabolcs alpolgármester; Dr. Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar dékánja; Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára és Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója tartott sajtótájékoztatót a DMK Belvárosi Közösségi Házában.

Fotó: Debreceni Művelődési Központ

Keddtől egészen szombatig INGYENESEN lesz látogatható a zenei játszótér (hangszerkiállítás), ahol minden érdeklődő betekintést nyerhet a dob és ütőhangszeres, a gitáros és basszusgitáros, a billentyűs, a népi és klasszikus hangszerek, az elektronikus zenei, valamint a stúdiós szekciókba, hogy a hangszereket megszólaltatva nagyszerű és boldog pillanatokat élhessen át.

Emellett szintén ingyenesen lesz látogatható a Hangszert a kézbe – EXTRA! eseménysorozat keretében: 16 rendhagyó énekóra, 7 hangszeres és hangtechnikai kurzus (előzetes bejelentkezés szerint), és több koncert. A rendhagyó énekórákra, a hangszeres és technikai kurzusokra az alábbi e-mail címen lehet jelentkezni: dmk@debrecenimuvkozpont.hu , Tel.: 52/413-939.

Nagy-nagy szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik a hangszerek, a hangszeres játék, az élmény alapú zenélés és tanulás, a zenész életmód és általában a könnyűzene világa iránt.

A könnyűzenei oktatás helyzetéről, jövőjéről Dr. Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar dékánja beszélt. A Debreceni Egyetem Dr. Bács Zoltán kancellár úr kezdeményezésére, Dr. Szilvássy Zoltán rektor úr támogatásával megtette az első lépéseket a könnyű zenei képzés felsőoktatási szintre történő emelése érdekében. Rektor Úr a Zeneművészeti Kart kérte fel, hogy koordinálja a képzés alapításhoz szükséges elképzelések és paraméterek kidolgozását Dr. Duffek Mihály rektori megbízott vezetésével. Jelenleg az egyetemen a tanév második szemeszterében, a Zeneművészeti Kar Füredi úti épületében, szabadon választott kurzus keretében tanulhatnak könnyű zenét a hallgatók, a Kőbányai Zenestúdió tanárainak szakmai irányításával, Póka Egon igazgató úr vezetésével. A kurzusnak jelenleg közel harminc résztvevője van, akik várhatóan május második felében egy gálakoncerten zenekarokba formálódva adnak majd számot a megszerzett tudásukról.

PROGRAM:

MÁRCIUS 20. (KEDD)

8.30 Hangszerekkel a világ körül - Interaktív hangszerbemutató az Ethnosound worldmusic instrument store & club csapatával
9.00 Ünnepélyes megnyitó Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere és Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója
9.45 Boomwhackers örömzene - Élő xilofon hangolt csövekkel a közönség bevonásával, az Ethnosound worldmusic instrument store & club csapatával
11.00 Gitárral szörfözünk évtizedeken át - Beatles-től a Wellhello-ig (Temesi Berci és ifj. Tornóczky Ferenc előadása)
12.15 Európai népek hangszerei (Pasztor Atanaz előadása a népzenei hangszerekről)
14.00 INTERAKTÍV ZENEI JÁTÉK a kiállítás szakértőinek zenekarával.
15.00 A HANG MINTÁJA - Bakonyi Bálint elektronikus zenei szakértő előadása

MÁRCIUS 21. (SZERDA)

8.30 Interaktív, véletlen dal generátor - Kékkői Zalán és Rékasi Attila rendhagyó órája
9.45 A szakócától a két lábdobig – Tóth Tamás "TOmi" előadása
11.00 Fülhegyező – Mire figyelünk zenehallgatás közben? (Huszár Endre előadása)
12.15 ZenEvolúció - a MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió bemutató órája
14.00 RENDHAGYÓ ÉNEKÓRA a kiállítás szakértőinek zenekarával.
15.00 STÍLUSVARIÁCIÓK FEKETÉN FEHÉREN - Togyeriska Imre billentyűs hangszerszakértő előadása
 
MÁRCIUS 22. (CSÜTÖRTÖK)

8.30 Időutazás a trombita hangjával - Görögh Dániel előadása
9.45 5LETSZOBRÁSZAT - A gondolatokban és a szavakban megszülető zene (Lombos Márton  előadása)
11.00 Játszunk Zenét – A zene mint univerzális nyelv (Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi tanár előadása)
12.15 "Tőlük tudjuk" – sűrített rocktörténet (Rozsonits Tamás előadása)
13.00 BASSZUS A GROOVE-okban - Takács Roland Adrian basszusgitár- és Sümeghi Tamás dobszakértő előadása
14.00 A HANGFELVÉTELEK TÖRTÉNETE - Turcsán András előadása
 
MÁRCIUS 23. (PÉNTEK)

8.30 Hangosfilm, zenés színház – a musical és a filmzene világa (Szabó Károly és Szabó-Bira Zsuzsa előadása)
9.45 Az elektromos gitár megváltoztatta a világ zenéjéta könnyűzene kialakulása (Andrásik Remo előadása) 
11.00 Rockzenét az iskolába - a Rocksuli Cegléd rendhagyó énekórája
12.15 Miért Zenélünk? (Czutor Zoltán rendhagyó énekórája)
13.00 A BLUESGITÁROZÁS REJTELMEI, AVAGY MODERNITÁS EGY RÉGI MŰFAJBAN - Benkő Zsolt gitár szakértő előadása
14.00 DALELEMZŐ DOBKURZUS - Sümeghi Tamás dob szakértő előadása

MÁRCIUS 24. (SZOMBAT)

10.00–18.00 HANGSZERSIMOGATÓ
 

Nyitvatartás: kedd–péntek: 8.30–18.00; szombat: 10.00–18.00

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére