Jelenlegi hely

Ha lemaradtál a februári járatról, itt a következő gép!

Hamarosan Debrecenben a Rapülők koncertshow.

Április 22-én városunkba is eljön a Rapülők koncertshow! Akik bánatukban eddig csak dudorászgatták a dalokat, most személyesen is élvezhetik ugyanazt a minőséget, amelyet a Rapülők a budapesti Arénában mutattak be. Debrecenben a Főnix csarnok méreteihez igazítva kerül a produkció a közönség elé.

Soha nem volt még ilyen jó...

A meghívott vendégek, a Tóth lányok (Tóth Vera és Tóth Gabi), Szolnoki Péter, a No Comment Táncegyüttes és a komplett színpad technikai látvány segít felülni az érzelmek hullámvasútjára – fogalmazott Geszti Péter a március 21-i sajtótájékoztatón Debrecenben. Azt szeretnénk, ha a sok fiatal dinamikussá tenné a műsort, meglenne a partyhangulat, de a komoly érzelmek is előkerülnének. Soha nem volt ilyen jól összerakva a Rapülők! – állítják a fiúk, MC Gesztenye és T-Boy, akik igen jó hangulatban válaszolgattak a kérdésekre. Egyikőjük sem lépett fel eddig a Főnix Csarnokban, bár korábban már koncerteztek a városban. Tisztelegtek a Tankcsapda zenekar előtt is, akiket nagyon becsülnek, hogy ilyen őrületes sikert értek el.

Időtálló dallamok, kreatív szövegek

A sajtótájékoztatón jelen lévők közül a Best Fm programigazgatója, Szombati Zsolt és a rendezvény főszervezője, Szabó Béla is kiemelte, hogy nemcsak a nosztalgiahangulat az, mely a koncertnek létjogosultságot ad. A mai fiatalok ugyanúgy hallgatják a Rapülők kreatív szövegeit és időtálló dallamait, akár a Wellhellot vagy a Halott Pénzt. A Rapülők 1992-es indulásakor dinamizmusával, találékony, eleven szövegeivel a mai két zenekarhoz hasonlítottak.

A mostani látványos showba 9 hónapnyi munka és kemény próba fekszik. A szervezők remélik, hogy a debreceni közönség is ugyanúgy fogja majd élvezni a koncertet, mint az elsőket a fővárosiak.

Bővebb információk az esemény Facebook-oldalán!

Forrás és fotók: Debrecenimami

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére