Jelenlegi hely

Gesztenyegyerek és avarkupac, fahéjillat és tízórai ... zenésen

A Kodály Filharmónia családi programsorozata a szezon újdonsága: családoknak szóló, szombati koncertek több korosztálynak is. A gyerekek hétköznapi tevékenységeit, az ünnepeket és természeti jelenségeket zene, mondókázás és tánc is kíséri, a programokra bérletek és jegyek is válthatóak.

Hamarosan indul a Kodály Filharmónia új családi programsorozata: szombati napokon megvalósuló koncertjeire várja az óvodás és iskolás gyerekeket.

Két sorozat alkalmaiból is válogathatunk:

„Zajgás, nevetés” elnevezésű sorozat foglalkozásaira a 6 év alatti gyerekeket várják az évadban négyszer a Kodály Filharmonikusok próbatermébe (Debrecen, Simonffy u. 1/c.) Az alkalmakon a család együtt mondókázhat, énekelhet, táncolhat, s hallgathatja a Kodály Filharmonikusok művészeiből álló Sokszínvirág Zenekar (fuvola, hegedű, brácsa, cselló) játékát.

A nagyobb, 4–12 éves korosztály számára a Három hangos kaland elnevezésű családi bérletsorozattal készülnek, mely három mesei keretbe foglalt hangversenyt tartalmaz. A 45 perces mesekoncerteken a gyerekek megtanulhatnak egy kicsit csendben lenni, a zenére figyelni, s mindeközben a szimfonikus zenekar hangszereivel is megismerkednek. A bérletsorozat helyszíne a Belvárosi Közösségi Ház Pódiumterme (Debrecen, Kossuth u. 1.) Közreműködnek a Kodály Filharmonikusok és narrátorok.

Koncertek:

„Zajgás, nevetés” sorozat

GESZTENYEGYEREK ÉS AVARKUPAC

2018. október 27. 10:00

LISZTES KÖTÉNY, FAHÉJILLAT

2018. december 8. 10:00

ÁLARCOS ZENÉK CSÖRÖGEFÁNKHOZ

2019. február 2. 10:00

KANKALIN ÉS HARMATCSEPP

2019. március 30. 10:00

Jegyár előadásonként: felnőtteknek 1000 Ft, gyerekeknek 500 Ft

 

Három hangos kaland családi bérlet 

ZENÉS TÍZÓRAI

2018. november 17., 10:00

KÉT BORS ÖKRÖCSKE

2019. március 9., szombat, 10:00 

ÁLLATI ZENÉK

2019. május 18., szombat, 10:00 

Bérletár 3 előadásra: felnőtteknek 3000 Ft, gyerekeknek 2000 Ft

Jegyár előadásonként: felnőtteknek 1200 Ft, gyerekeknek 800 Ft

Jegyvásárlás 2018. október 15-től!

 

Információ, jegy- és bérletvásárlás: 

Kölcsey Központ, jegypénztár

(Debrecen, Hunyadi u. 1-3; +36 52 518 400, e-mail: info@fonixinfo.hu);

Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó, Turisztikai Információs Pont

(Debrecen, Nagytemplom mögötti Emlékkert, tel.: 70/933-99-08, e-mail: visitdebrecen@fonixinfo.hu)

Jegyek a koncert előtt a helyszínen is válthatók!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Ahogy rövidülnek a napok és egyre korábban sötétedik, mindannyian vágyunk egy kis meghittségre. A november a kuckózás hónapja: forró ital, puha takaró, gyertyafény, és persze a gyerekzsivaj, ami mindezt élettel tölti meg. Ha nincs kedvetek minden este a tévé elé ülni, próbáljátok ki ezeket az egyszerű, mégis varázslatos ötleteket, amikkel az otthoni esték is különlegessé válnak.
Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére