Jelenlegi hely

Felgyulladtak az ünnepi fények a belvárosban

Az eső sem tartotta távol a debrecenieket.

A szitáló eső ellenére sokan részesei voltak az Advent első vasárnapját köszöntő rendezvénynek.

16.30 órától a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának adventi istentisztelete kezdődött a Nagytemplomban, ahol Fekete Károly református püspök hirdetett igét. 17 órakor a Régi Városházától indultak az énekes hagyományőrzők, akik megidézték a pásztorok karácsonyvárását, vonulásukat a Debrecen Helyőrségi Zenekar kísérte. 17.30 órakor ünnepi térjáték kezdődött a főtéren az ORT-IKI Báb-és Utcaszínház, a Kuckó Művésztanya, a Debreceni Népi Együttes, a Csokonai Nemzeti Színház Kórusa és Radics Gigi közreműködésével.

Az ünnepségre látogatókat Papp László, Debrecen város polgármestere köszöntötte, majd a felekezetek püspökeinek áldásával meggyújtjották az adventi koszorú első gyertyáját és felgyulladtak a város ünnepi fényei. Megérkezett a két fényvillamos is. 18 órakor „Adventi találkozások a Nagytemplomban” címmel adventnyitó alkalom kezdődött.

Fotók: Juhos Péter I Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére